Szerző: Koi Tamás

2020. július 16. 12:09

A Privacy Shieldet is hatályon kívül helyezték

Jelentős horderejű ítéletet hozott ma az Európai Unió Bírósága abban az ügyben, mely azt hivatott vizsgálni, hogy az uniós állampolgárok személyes adatainak transzatlanti felhasználását szabályozó Privacy Shield egyezmény eléri-e a kitűzött célját.

Az Európai Unió Bírósága mai ítéletében érvénytelenítette azt az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közt 2016-ban kötött megállapodást, mely az uniós állampolgárok felhasználói adatainak megfelelő transzatlanti kezelését hivatott biztosítani. A Privacy Shield egyezmény ezzel lényegében éppúgy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint közvetlen elődje, a Safe Harbor, melyet ugyanaz az osztrák aktivista támadott meg a bíróságon korábban, aki a mostani pert is indította.

A Safe Harbor, illetve utódja, a Privacy Shield létrejötte kapcsán a probléma magja az, hogy az amerikai jogrendszer kizárólag az amerikai állampolgárokra terjeszti ki az alkotmányos jogokat, mindenki más egy kalap alá esik és semmilyen védelmet nem kap az adatgyűjtés ellen. Ez azt jelenti, hogy az EU-s állampolgárok Amerikában tárolt adataihoz a helyi állambiztonsági szervek, kormányintézmények széles körű hozzáférést élveznek, a lehetőségekkel pedig élnek is. Ezt a gyakorlatot ítélte el most másodszor az Európai Bíróság, amely kimondta, hogy a Safe Harbor után a Privacy Shield (az Európai Bizottság korábbi deklarációja ellenére) sem biztosít megfelelő védelmet az uniós polgárok személyes adatai számára, ezért érvénytelenítette azt.

privacy_shield

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az akkori és a mostani ítélet közt a felperes személye mellett további párhuzam, hogy lényegében ugyanazon az adatkezelési gyakorlaton levezetve nyert bizonyítást, hogy a megállapodásban foglaltak nem elegendőek ahhoz, hogy az uniós állampolgárok személyes adatait az EU elvárásainak megfelelően kezeljék a tengerentúlon. Így a luxembourgi székhelyű testület most is elsősorban azt vizsgálta, hogy a Facebook írországi leányvállalata milyen, EU-s állampolgárokat érintő személyes adatokat ad át a kaliforniai anyacégnek és azt pontosan hogyan teszi.

A bíróság kimondta továbbá, hogy a Bizottság 2010/87 számú határozata továbbra is érvényben marad - ez írja elő, hogy a szolgáltatóknak milyen általános szerződési feltételekkel engedélyezett a személyes adatok harmadik országbeli adatfeldolgozók részére történő továbbítása. Az Európai Bíróság mai ítéletét követően az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak újabb egyezményt kell létrehoznia, mely ezúttal kikezdhetetlenül garantálja, hogy az uniós állampolgárok személyes adatai ugyanolyan védelemben részesülnek az Egyesült Államokban, mint az amerikai állampolgároké.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

11

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.