:

Szerző: Vörös Péter

2000. március 1. 20:32

A Baan szerint elképzelhető a cég felvásárlása

Egy a CeBIT-en adott interjúban a cég vezetője, Pierre Everaert (aki januárban lett a cég vezetője) így nyilatkozott: „Ha valaki megfelelő árat ajánl, valamint azt, hogy biztosítja a cég további növekedését, akkor hogyan mondhatnék nemet?.

Egy a CeBIT-en adott interjúban a cég vezetője, Pierre Everaert (aki januárban lett a cég vezetője) így nyilatkozott: „Ha valaki megfelelő árat ajánl, valamint azt, hogy biztosítja a cég további növekedését, akkor hogyan mondhatnék nemet?". A veszteséges Baan (Európa második legnagyobb üzleti-menedzsment szoftver csoportja a német SAP mögött) a fő riválasaival (SAP, Oracle) szemben a hagyományos alkalmazások mellett tette le a voksát, az Internet-alapú termékek helyett. A cég folyamatosan már hatodik veszteséges negyedévét zárta, a tavaly negyedik negyedévi nettó veszteség 236,2 millió $ volt; a cég részvényei pedig ötéves mélypontra zuhantak. Ezzel együtt sem sikerült vevőt találni a cégnek, az SAP például lényegében kategorikusan kizárta a felvásárlás lehetőségét. Hamarosan az is bekövetkezhet, hogy a céget kiveszik a holland AEX blue chip indexből. [CNET]

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

2

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.