Szerző: Koi Tamás

2020. február 20. 14:50

Nagyot ment tavaly a Telekom IPTV-je

Nagyot nőtt tavaly a Magyar Telekom IPTV-s ügyfélbázisa, részben a többi platformtól házon belül elhódított ügyfeleknek, részben az egyéb szolgáltatótól érkező új előfizetőknek köszönhetően.

Jól teljesített tavaly a Magyar Telekom IP-alapú televíziós platformja, már ami az előfizetőszám-bővülést jelenti: a cégnél egy év alatt csaknem százezer új végpontra került IPTV-s vevőberendezés, ami az éves növekedési ütemet tekintve rekordszámba megy a szolgáltatónál. A cég eközben a teljes tévépiacon lassú és biztos növekedési ütemet tart, tévés előfizetőinek száma idén meghaladhatja az 1,2 milliót, piaci részesedése pedig a 32-33%-ot.

A Magyar Telekom héten közzétett üzleti jelentésében szereplő negyedéves piaci részeredmények alapján a vállalatnak a tavalyi év végén 814771 IPTV-s ügyfele volt, szemben az egy évvel korábbi 714980-nal. A bővülés részben a házon belüli, egyes körzetekben voltaképpen kikényszerített technológiai migrációnak tudható be - az operátor Sat TV és kábeltévés ügyfeleinek száma ugyanis éves szinten összesen mintegy 30 ezer végponttal csökkent, a többletet ugyanakkor a számok alapján a konkurenciától csábította el a szolgáltató.

remote_tv

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A szolgáltatónál 2006-ban megjelent IPTV ezzel a Magyar Telekom egyik legnagyobb ütemben bővülő terméke a teljes mobil, illetve vezetékes portfólióban, mely a következő hónapokban kaphatja meg eddigi legnagyobb vérfrissítését, mely új alapokra helyezi a több alkotóelemét tekintve is meglehetősen korosnak mondható platformot. 

Ez lesz a MediaKind MediaFirst nevű platformja, mely ugyanúgy IP-alapú transzfert biztosít, mint az előző generációs megoldás, a végfelhasználóknál lévő eszközöket ugyanakkor sokkal rugalmasabban kezeli a rendszer. Az új platform emellett sokkal jobban épít majd a perszonalizációra, a személyre szabott ajánlórendszerekre, valamint olyan szolgáltatásokra, melyekkel a társaság reményei szerint a lineáris tévét nem néző fiatalabb generációt is meg lehet szólítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról