Szerző: Koi Tamás

2019. szeptember 26. 15:44

Simán kihagyta Amerikát a Huawei

Meglehetősen gyorsan sikerülhetett pótolni az amerikai beszállítók komponenseit a Huawei Technologies mobilhálózati eszközöket gyártó részlegének, legalábbis erre utalnak a cég vezérigazgatójának szavai.

Meglehetősen gyorsan sikerült helyettesítő termékeket találnia a Huawei Technologiesnek azoknál a mobilhálózati berendezéseknél, melyek valamilyen, az amerikai kereskedelmi embargó által érintett komponenseket tartalmaznak - sugallja a cég kommunikációja. Ren Zhengfei, a társaság első embere egy csütörtöki sajtókonferencián közölte: már tömeggyártásban vannak azok a mobilhálózati berendezések - elsősorban alapsávi vezérlők - melyekben egyáltalán nincsenek amerikai cégek által gyártott komponensek.

A cég kínai főhadiszállásán tartott sajtókonferencián elhangzott, hogy a Huawei a termelés fokozatos felfuttatásával idén mintegy 600 ezer 5G-s vezérlőkártyát gyárt majd különböző gyártókomplexumaiban, jövőre pedig 1,5 millió darabra nőhet az éves termelési mennyiség. A cég illetékesei szerint a Huawei új alapsávi vezérlőinek teljesítménye egyáltalán nem marad el az amerikai komponenseket tartalmazó, régebbi egységekhez képest, sőt, bizonyos téren meglepően jól teljesítenek az új típusok - jóllehet erről semmilyen konkrétumot nem közölt a gyártó.

huawei_bbu

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az idén május óta tartó amerikai kereskedelmi embargó hatására a Huawei amerikai beszállítói gyakorlatilag le vannak tiltva arról, hogy bármilyen helyi technológiát szállítsanak a kínai cég számára. Az embargó egyik legnagyobb amerikai vesztese az FPGA-alapú jelfeldolgozó processzorokat gyártó Xilinx, melynek processzorai az embargó előtt megtalálhatók voltak gyakorlatilag minden Huawei alapsávi vezérlőkártyán. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy melyik gyártó termékeire cserélték a Xilinx által szállított chipeket, a Huawei ugyanakkor - akárcsak a termináloknál - vélhetően részben vagy egészében házon belül oldotta meg a helyettesítést, a HiSilicon bevonásával.

Szeptember elején Magyarországra látogatott Yang Chaobin, a Huawei Technologies 5G termékcsaládjáért felelős elnöke, aki a HWSW kérdésére elmondta, a Huawei tíz éve alkalmazott beszállítói stratégiája alapján a gyártó berendezéseiben egyetlen olyan komponens sincs, amit kizárólagosan egy beszállítótól, illetve egy adott országban működő beszállítóktól vásárolna a cég. Chaobin akkor azt mondta, a saját gyártású FPGA-kkal ellátott berendezések szállítása már megkezdődött a partnerek felé.

Az átállást ugyanakkor megnehezíti, hogy az FPGA-k cseréje során a kódbázishoz is mélyebben hozzá kell nyúlni, ha pedig végeredményben az utasítás architektúrát sem tudja licencelni a Huawei, akkor a teljes software stacket újra kell írnia a gyártónak, ami a kínai óriáscég végtelennek tűnő erőforrásait latba vetve sem feltétlenül triviális és gyors folyamat.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.