Szerző: Koi Tamás

2019. szeptember 24. 10:49

A vidékre fókuszál az új osztrák 5G-s aukció

Fél évvel az első lezárása után új 5G-s frekvenciaaukciót hirdetett az osztrák hírközlésszabályozó szerv, a TKK. A szervezet ezúttal kifejezetten a vidéki szolgáltatás-lefedettség növelésére fókuszál.

Új 5G-s frekvenciaaukciót tart jövő tavasszal az osztrák hírközlésszabályozó szerv, a Telekom-Control-Kommission (TKK). A szervezet tegnap tette közzé honlapján az új értékesítési eljárás dokumentáció-tervezetét, mely alapján a hatóság ezúttal egészen máshogyan fogja lebonyolítani a licitálást, mint idén tavasszal, az ország első 5G-s aukcióján.

Az első negyedév végén, második negyedév elején esedékes frekvenciaaukción ezúttal a 700 MHz-es, az 1500 MHz-es és a 2100 MHz-es frekvenciasáv 270 MHz-nyi szabad blokkjára lehet majd licitálni, melyekre a nyertesek országos licenceket kaphatnak majd. Ez alapjában különbözik a TKK első 5G-s aukciójának felépítésétől, ott ugyanis 12 zónára bontották az országot, így a három nagy osztrák mobilszolgáltató (A1 Telekom, Magenta Telekom és Drei AT) mellett négy, kisebb régiós szereplő is licenchez juthatott a 3,4 - 3,8 GHz-es sávban.

austria_falu

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új, jövőre esedékes értékesítési eljárás sokkal inkább a klasszikus aukciós modellt követi, ezzel elsősorban a nagy, országos operátoroknak kedvezve. A hatóság a 700 MHz-es sávban összesen hat, 5 MHz-es párosított alapblokkot, az 1500 MHz-es sávban kilenc, egyenként 10 MHz-es blokkot, a 2100 MHz-es sávban pedig tizenkettő, 5 MHz-es párosított alapblokkot bocsát licitre. A kikiáltási ár sávonként és értékesítési egységenként rendre 16,6 millió, 3,125 millió és 14,2 millió euró.

A nyertes licitálóknak frekvenciasávtól függően kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy meghatározott dátumig adott számú helyszínen (állomáson) bekapcsolják a szolgáltatást a nyertes sávban. Bizonyos sávokban a szolgáltatás csak a jövő év közepétől, illetve 2021. január elsejétől indulhat.

Az osztrákhoz hasonló, klasszikus felépítésű frekvenciaértékesítési eljárás kezdődött a nyáron Magyarországon is. Hazánkban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ugyanakkor összevont eljárásban értékesíti a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3,4-3,8 GHz-es sáv szabad, mintegy 400 MHz-nyi spektrumkészletét. A magyar aukción jelen jogállás szerint a három nagy operátor, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország indulhat, miután a negyedik szereplőt, a DIGI-t nem vette árverési nyilvántartásba a hatóság.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról