:

Szerző: Koi Tamás

2019. augusztus 23. 15:15

Hamarosan befuthat a OnePlus TV

Rövidesen megjelenhet egyes régiókban az eddig kizárólag okostelefonokban utazó OnePlus első tévékészüléke, mely az elképzelések szerint a márka tradícióit örökítené tovább az új termékkör esetén is.

Egyes, hivatalosnak és félhivatalosnak tekinthető információk szerint már a jövő hónapban napvilágot láthat az eddig kínálatában kizárólag okostelefonokat felvonultató OnePlus első tévékészüléke, mely a cég elképzelései szerint - hasonlóan annak okostelefonjaihoz - elsősorban a prémium minőségű Samsung, LG vagy éppen Sony csúcskészülékek közvetlen versenytársai lehetnek. Az új termékvonal először a OnePlus legnagyobb piacán, Indiában debütálhat, de bizonyos modellek Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is piacra kerülnek ezt követően.

A kiszivárgott, illetve félig-meddig megerősített információk szerint a OnePlus tévékínálatának gerincét eleinte három típus képezheti majd, melyek leginkább a kijelző képátlóját tekintve különböznek majd egymástól. A cég ezek szerint egy 43, egy 55 és egy 73 hüvelykes modellt készül piacra dobni, elsőként ebből a középső testvér, az 55"-es QLED-panellel ellátott típus kerülhet forgalomba. 

oneplustv

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Pete Lau, a OnePlus első embere a napokban több apró részletet is elárult az új termékvonalról, illetve a mögöttes termékstratégiáról. Ezek alapján a OnePlus TV-k elsődleges megkülönböztető jegye a felhasználói felület lesz majd, mely egy számos ponton teljesen egyedire formált Android TV interfész lehet. Az elképzelések szerint a rendszert úgy kell elképzelni, mint egy otthoni szórakoztatóközpont és egy okostévé keverékét, mely számos funkcióját építi a OnePlus okostelefonokkal történő együttműködésre - hogy ez pontosan miként teszi egyedivé a számtalan versenytárshoz hasonlóan Android ökoszisztémára épülő eszközöket, az egyelőre nem világos. 

Ezzel együtt az is egyértelművé vált a nyilatkozatokból, hogy a OnePlus távolról sem úgy kívánja megközelíteni a tévépiacot, ahogy azt tette évekkel ezelőtt az okostelefon-piaccal. Vagyis a cég mind a termékek árazását, mind azok tudását a legnagyobb versenytársakhoz, így bevallottan elsősorban a Samsunghoz és a Sonyhoz kívánja igazítani, teljesen elkerülve ezzel a mára rendkívül népessé vált középkategóriás mezőnyt. 

A fentieken túl fontos szempont lehet, hogy a OnePlus TV Lau nyilatkozata szerint már egyáltalán nem a hagyományos tévés tartalomfogyasztást hivatott szolgálni, a koncepció szerint a készülék teljes egészében az internetes tartalomfogyasztásra, így nyilvánvalóan a különféle streaming-platformokra építheti majd működését.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.