Szerző: Hlács Ferenc

2019. augusztus 8. 11:45

Befutott az Android Q utolsó bétája

A fejlesztőknek érdemes elvégezni az utolsó simításaikat alkalmazásaikon az új rendszer érkezése előtt.

Megérkezett az Android Q utolsó bétája, a stabil verziót közvetlenül megelőző kiadás már letölthető a Google kapcsolódó oldaláról a béta programban támogatott eszközökre. A Beta 6 birtokában a fejlesztőknek ennek megfelelően érdemes elvégezni az utolsó simításaikat alkalmazásaikon, hogy felkészítsék azokat az új főverzió érkezésére.

Az új bétával mind a Pixel készülékekhez, mind pedig az Android Emulatorhoz szükséges rendszerképek is elérhetővé válnak, a Google továbbá a végső API 29 SDK verziót is kiadja. A vállalat szerint a frissen elérhetővé tett Android béta már tartalmaz minden olyan funkciót, működési jellemzőt és fejlesztői API-t, amelyet a végleges platformban is szállít majd a cég, ennek megfelelően az érintett fejlesztőknek már minden adott, hogy alkalmazásaikkal készen várják a végleges Android Q érkezését.

andrq

A Beta 6 természetesen egy sor bugjavítást és csiszolást is tartalmaz, de persze miután továbbra is bétáról van szó, még akadnak benne kisebb-nagyobb problémák, egyebek mellett a beállítások menü keresője dobhat hibát, illetve Windows Hypervisor Platform használata mellett az Android Emulator is összeomolhat az új rendszerképpel. A Play Store-os értékelések megírásánál is lehetnek gondok, valamint a Chrome-os videólejátszás is hibákba ütközhet az új bétával.

Autista csodabogarak

Az informatikai közeg jó táptalaj a neurodivergens szakembereknek.

Autista csodabogarak Az informatikai közeg jó táptalaj a neurodivergens szakembereknek.

A keresőóriás blogposztja szerint a felhasználói visszajelzések alapján is eszközölt változtatásokat az új bétán, többek között a gesztusalapú rendszernavigációt finomította, könnyebben kezelhetővé téve az oldalra húzásos visszaléptetést, amelynek érzékenységét szabályozhatóvá is tette.

Ahogy a vállalat kiemeli, a fejlesztőknek érdemes minél előbb megkezdeni a tesztelést az új bétán, hogy meggyőződjenek róla hogy a rendszer egyes helyeken átrajzolt viselkedését is megfelelően követik alkalmazásait. Mindezek mellett az adatvédelmi funkciókhoz is igazodnia kell az appoknak, mint a frissített földrajzi hely elérésére vonatkozó engedélyek, a háttérben való indítás korlátozásai és több más újítás. A könnyebb átláthatóságért a cég egy biztonsági ellenőrzőlistát is készített, amellyel a fejlesztők összevethetik saját szoftvereiket. Mindezek mellett ajánlott az appokban dolgozó libraryk és SDK-k tesztelése is.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 01:58

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.