Szerző: Hlács Ferenc

2019. augusztus 1. 11:32

Csak az élmezőny hízott a lassuló okostelefon-piacon

Az Apple eladásai zuhantak, a Huawei értékesítései a nehézségek dacára is nőttek az idei második negyedévben.

Az idei második negyedévben is folytatta a komótos zsugorodást az okostelefon-piac, az IDC jelentése szerint az eladások az időszakban 2,3 százalékkal konszolidálódtak - ez összesen 333,2 millió eladott készüléket jelent. A legnagyobb visszaesést Kína és az Egyesült Államok könyvelhette el, noha a Távol-Keleti értékesítések már javuló tendenciát mutatnak a megelőző év eladásaihoz mérten.

Az éllovasok tudtak igazán növekedni

A szegmens élén továbbra is a Samsung lovagol, a cégnek ráadásul a piaci trendekkel szembemenve sikerült növekedést produkálnia, a 75,5 millió eladott okostelefonja 5,5 százalékkal haladta meg a tavalyi Q2 eredményeit. Ezzel a vállalat a dobogó tetején még valamelyest piacrészét is növelni tudta, az 1,7 százalékponttal lett több, 22,7 százalékon állt meg. A növekedést ráadásul a cégnek úgy sikerült összehoznia, hogy főként a prémium szegmensben egyre nehezebb az új modellek értékesítése, miután a felhasználók egyre tovább használnak egy-egy készüléket - ráadásul sokan jó eséllyel a legújabb Galaxy Note modell közelgő érkezése miatt is kivárnak a vásárlással. A Q2-es teljesítményt az IDC információi szerint a középkategóriát célzó Galaxy A széria sikere hajtotta.

Mindeközben a Huaweinek az Egyesült Államok szankciói, illetve a kereskedelmi háború dacára nem csak sikerült megőriznie második helyét, de közben egészséges növekedést is produkált, illetve piaci részesedést is hizlalni tudta. A kínai óriás az idei második negyedévben 58,7 millió készüléket adott el, 8,3 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez a piacrészben 1,7 százalékpontos növekedésre fordult le, így a vállalat már 17,6 százalékot hasít ki a szegmens tortájából. A viszontagságos időszakban produkált növekedésben fontos szerepet játszott, hogy a gyártó komoly hangsúlyt fektetett a kisebb kínai városok eladásaira, de a P30 és P30 Pro csúcsmodellek is kelendők voltak.

Folytatódik az iPhone-ok lejtmenete

A bronzérem az Apple-t illeti, noha a cég 33,8 milliós eladott darabszámával látványos visszaesést tudhat maga mögött, értékesítései 18,2 százalékkal múlták alul a 2018 Q2-es számokat. Ezzel a cupertinói óriás piacrésze 2 százalékpontot olvadt, 10,1 százalékra. Az iPhone-ok gyengülő eladásaira már a vállalat napokban kiadott negyedéves pénzügyi jelentése is rávilágított - utóbbiból az is kiderül, a cég forgalmának már kevesebb mint fele származik csak az okostelefonokból. Az okostelefonok élettartamának fentebb is említett kitolódása miatt azonban az iPhone-ok telepített bázisa még így is kitartóan növekszik.

idcsmartphones2019q2

A negyedik helyen álló Xiaomi egyre szorosabban lohol az Apple nyomában, noha növekedést a kínai cég sem tudott produkálni az időszakban, 32,3 milliós eladásai hajszálvékony, 0,2 százalékos csökkenést jelentenek. A piac tempósabb visszaesése miatt ugyanakkor a vállalat így is növelni tudta részesedését 0,2 százalékponttal 9,7 százalékra, ezzel ismét közelebb araszolva a dobogó harmadik fokához. A Xiaomi helyzetét Kínában a Huawei tempós növekedése egyre nehezíti, Indiában azonban megőrizte lendületét, mind az online mind az offline bolti csatornákon.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A TOP 5 utolsó helye az OPPO-t illeti, amely még növekedését is éppen meg tudta őrizni az időszakban, a cég 0,3 százalékkal adott el több telefont, mint egy éve, ami 29,5 millió készüléket jelent. Az eladások a gyártó piacrészét is feltolták, 0,3 százalékponttal egészen 8,9 százalékra. A vállalat a kínai és indiai teljesítménnyel is elégedett lehet, utóbbi két régió felelt eladásainak kétharmadáért. Az öt legnagyobb gyártó hátsó soraiban tehát egyre éleződik a verseny, a kínai gyártók tempós feltörése a konszolidálódó piaci helyzet mellett elsősorban az Apple-nek jelent fejfájást.

Ami a piac maradékát illeti, az élmezőnyből kicsúszó gyártók összesen 103,4 millió okostelefont adtak el, 8 százalékkal kevesebbet, mint 2018 második negyedében. Ezzel összesített piacrészük 1,9 százalékpontos visszaeséssel 31 százalékra olvadt, a legnagyobb gyártók dominanciája tehát az elmúlt évek trendjeit tartva tovább növekszik, egyre nehezebb helyzetbe hozva a kisebb szereplőket.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.