:

Szerző: Koi Tamás

2019. július 30. 09:25

Foghíjasan, de elérhető a DIGI Mobil roamingszolgáltatása

Éppen idejében, a nyári csúcsszezonban elindította roamingszolgáltatását Magyarország negyedik mobilszolgáltatgója, a DIGI Mobil. Az egyelőre tesztüzemben működő szolgáltatás használói az Európai Unió területén használhatják mobiltelefonjukat.

Megkötötte a szükséges megállapodásokat a nemzetközi társszolgáltatókkal, így július végére elindíthatta roamingszolgáltatását a DIGI Mobil, Magyarország negyedik mobilszolgáltatója. A cég egyelőre csak az Európai Unión belül barangoló ügyfelek számára teszi elérhetővé a szolgáltatást, az EU-n kívül felár ellenében sem használhatók a kizárólag DIGI-s kártyával ellátott mobiltelefonok.

A DIGI oldalán többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy az említett roamingszolgáltatás alapesetben nincs aktiválva az előfizetői SIM-en, a bekapcsolást az ügyfélnek valamelyik ügyfélszolgálati elérhetőségen kell kérnie. Ezt követően külföldön (tehát jórészt az EU-s tagországokban) használva a perc- és SMS-díj a hálózaton kívül bonyolított forgalomnak megfelelően egységesen 5 Ft/perc/db, míg a DIGI hálózatába, Magyarországra indított hívások továbbra is ingyenesek.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A szolgáltató az 1-es díjzónán belül bonyolított adatforgalomért megabájtonként 0,488 Ft-ot számláz, vagyis 1 GB adat forgalmazása körülbelül 500 forintba kerül roamingkörnyezetben a DIGI ügyfelei számára. Az operátor egy - meglehetősen nagy - roaming adatkeretet is meghatároz, így amennyiben az előfizető egy hónapban eléri a 32 GB-os forgalmi limitet, a DIGI kikapcsolja az adatroaming-szolgáltatást az adott SIM-en.

A DIGI Távközlési Kft. május végén indította el - egyelőre tesztjelleggel - saját mobilszolgáltatását, mely eleinte számos extra, valamint kényelmi szolgáltatást nem tartalmazott még. Így egyebek mellett a cég nem tudott az indulásig leszerződni roamingpartnereivel sem. Fontos technológiai szempont, hogy a jelenlegi roamingpartnerek közül kizárólag a román tagvállalat hálózatán működik a 4G roming, a roaminghálózat fennmaradó részén kizárólag a partnerszolgáltatók 2G/3G hálózatára csatlakozhatnak a DIGI Mobil ügyfelek.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.