Szerző: Asztalos Olivér

2019. június 20. 12:12:00

Elköltöztetné Kínából gyártásának egy részét az Apple

Megpróbálja több országra szétteríteni bérgyártását az Apple. A vállalat Kínából délkelet-ázsiai országokba viheti el termelésének egy részét.

Elköltöztetné Kínából készülékgyártásának számottevő részét az Apple - közli a Nikkei. A hírforrás szerint a cupertinói vállalat a termelés egy jelentős, 15-30 százalékos szeletét viheti el a távol-keleti országból. A Nikkei szerint már meg is kezdődtek az erről szóló tárgyalások, az Apple megkérte bérgyártóit, hogy keressenek alternatívákat. A pletykák alapján az Apple elsősorban kitettségét szeretné csökkenteni a lépéssel, amely az Amerika és Kínai között zajló gazdasági háború miatt egyre nagyobb kockázatot hordoz.

A Nikkei szerint ugyanakkor elsősorban nem a két nagyhatalom között dúló csatározás költözés mögötti ok. Az Apple-t jobban aggasztja, hogy Kínában jelentősen csökkent a születések száma, amivel párhuzamosan a munkaerőköltségek számottevően megugrottak, melyek együttese már nem teszi annyira vonzóvá a távol-keleti ország határain belüli bérgyártást. Ezt tetézi, hogy az USA 25 százalékos vámtarifát készül bevezetni, amely az Apple egyes Kínában készülő termékeit is érinti. Jelen állás szerint ez "csak" a kiegészítőket érintené, mint a töltő, kábelek, adapterek, illetve tokok. A már amúgy is borsos árú termékek ezzel még drágábbak lehetnek majd, amely várhatóan rosszul érinti majd az Apple-t.

fxconn

Mi történik egy mobilappal a születése után? Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy 10 alkalmas, 30 órás online képzéssel.

A szóban forgó hírforrás állítja, már három bérgyártó is dolgozik a terveken, a Foxconn mellett a Pegatron, illetve a Wistron is részt venne a költözésben. Az elsődleges célpont Délkelet-Ázsia, azon belül is Vietnám, Indonézia, Malajzia, illetve India lehet, mely alapján az Apple-nek egyelőre eszébe sincs Amerikába vinni a termelést vagy akár annak csupán egy kisebb szeletét. India jó esélyekkel indulhat a versenyben, az Apple ugyanis már gyártat olcsóbb iPhone-okat az országban, amely megfelelő alapot kínálhat az esetleges bővítéshez. A pletykák szerint még Mexikó is szerepel a listán, azonban jelenleg ezzel az országgal sem felhőtlen az amerikai kormány viszonya, amely Kínához hasonlóan extra vámmal fenyegetőzik.

A Foxconn egy korábbi nyilatkozata szerint képes lenne elköltöztetni az összes amerikai piacra szánt iPhone gyártását Kínából. Ez nehéz és fájdalmas, ezzel együtt pedig költséges folyamat lenne. Kínában ugyanis már egy jól kiépített és bejáratott infrastruktúra épült a közművektől a munkaerőig bezárólag. Ezért hosszú időt vesz igénybe a költözés, amely másféltől akár három évig is eltarthat. Az Apple kínai jelenléte nagyjából 5 millió embernek ad munkát az országban, amelyből csupán 10 000 főt foglalkoztat közvetlenül a cupterinói cég.

a címlapról

Hirdetés

Mi történik egy mobilappal a születése után?

2020. február 29. 14:08

Legtöbbször sajnos semmi. Ezen próbálunk változtatni egy 10 alkalmas, 30 órás online képzéssel. A store-ban való megjelenés az igazi munka kezdete: mérés, mérés, mérés, adat, felhasználói visszajelzések kezelése, ASO, monetizálás, marketing... és így tovább.