Szerző: Hlács Ferenc

2019. június 4. 11:44

Ismerős formatervvel jön az új Mac Pro

A professzionális felhasználók által régen várt termékkel állt elő az Apple idei WWDC fejlesztői konferenciájának megnyitóján: a vállalat bemutatta vadonatúj, kívül-belül frissített Mac Pro készülékét, illetve egy a piac abszolút élvonalát célzó monitort is bejelentett - mindezt persze a cégtől megszokott, csillagászati árcédulák mellett.

Az Apple jó ideje nem nyúlt a Mac Pro vonalhoz, a széria legutóbbi darabja a 2013-ban bemutatott, hengerded modell volt - a gyártó az új verzióval elengedte az időnként "szemeteskukának" is csúfolt kialakítást, és visszatért a 2013-as kiadást megelőző dizájn környékére. Az új Mac Pro tehát számottevően konzervatívabb megjelenést kap, alumínium készülékházban, amelyen a széria 2013 előtti védjegyének számító, rácsos előlap is megtalálható, az eszköz tetején acélfogantyúkkal, illetve az aljára opcionálisan felszerelhető kerekekkel. Biztosan sokan emlékeznek, hogy a bő tíz évvel ezelőtti Mac Prók is megkapták a maguk becenevét, azokat "sajtreszelőként" emlegették, az új kialakítással pedig ez méginkább megállja a helyét, szemből a készülék könnyen összekeverhető a konyhai eszközzel.

macpro2019001

Belül persze már kevésbé, hiszen aránylag kevés reszelő szerelhető fel akár 28 magos Intel Xeon W processzorral. A cég pontos modellszámot egyelőre nem közölt a processzor kapcsán, az ugyanakkor tudható, hogy az 28 magot tartalmaz és 56 szálat kezel, 66,5 megabájt cache-t kapott, továbbá 2,5 gigahertzes alapfrekvenciájához 4,4 gigahertzes turbóórajel párosul. Ehhez az új Mac Pro mindjárt 6 DIMM foglalatot is hozzátesz, amelybe akár egészen brutális mennyiségű, 1,5 terabájt DDR4-2933 ECC RAM is pakolható. Ehhez képest szinte kevésnek hat az SSD tárhely 4 terabájtnál meghúzott maximuma.

macpro201901

Az előző modellel szöges ellentétben az idei Mac Prónál az Apple kiemelt hangsúlyt fektet a moduláris kialakításra, a készülékház minden oldala eltávolítható az egyszerűbb szereléshez, benne pedig összesen nyolc PCI Express foglalatot találunk, ebből három egy egységnyi teret kap, négy duplamagas, egyben pedig egy I/O kártya található, két Thunderbolt 3 aljzattal, illetve két 10 gigabites Ethernet porttal. Thunderbolt 3 csatlakozóból a gép tetejére is jutott, egy 3,5 milliméteres jackkel egyetemben.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A készülékben elérhető legerősebb grafikus feldolgozó az AMD két GPU-val szerelt Radeon Pro Vega II Duo modellje - utóbbiból pedig mindjárt kettő is kérhető a Mac Próba. Az eszközök GPU-nként 64 CU-t és 4096 stream processzort és 32 gigabájt HBM2 memóriát tartalmaznak - összesen tehát 64 gigabájtot, két kártyával pedig 128 gigabájt HBM2 memória is lehet a gépben. A kártyákon négy Thunderbolt 3 és egy HDMI 2.0 port található. A konfiguráció akár 56 teraflops grafikus teljesítményt produkál, egy Vega II Duo a vállalat szerint továbbá akár nyolc 4K kijelzőt is képes meghajtani, vagy négyet a cég új Pro Display XDR monitorjából, amelyre hamarosan bővebben is kitérünk.

macpro201903

A vállalat a géppel egy PCI Express x16-os gyorsítókártyát is bejelentett, amely kifejezetten a Final Cut Pro X-ből is ismert ProRes és ProRes RAW kodekek gyorsítását célozza. A cég szerint az eszközzel párhuzamosan akár három 8K, vagy 12 darab 4K ProRes RAW stream is lejátszható. A rendszer mögött egy hatalmas, 1,4 kilowatt teljesítményű tápegység dolgozik, és amellett, hogy az első borítórács hűtőként is funkcionál, három nagy méretű ventilátor is található benne.

Valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy a gép ára elképesztően borsos: az alapkonfiguráció nettó 6000 dollárról indul, amely a legerősebb konfiguráció felé haladva akár a nettó 35 ezer dollárt (!) is meghaladhatja - és a teljes pakkért ehhez jön még a vállalat frissen bejelentett, ugyancsak csillagászati árcédulával megtoldott csúcsmonitora.

A Pro Display XDR már a referenciamonitorok felé kacsintgat

A szóban fogó kijelző a Pro Display XDR, amelyért önmagában nettó 5 ezer dollárt kell kicsengetni - igaz ezért a gyártó a piacon szinte egyedülálló teljesítményt ígér. A 32 hüvelykes kijelzővel a cég ugyancsak egy régen érintetlen termékvonalat porol le, hiszen legutóbb 2011-ben dobott piacra saját monitort, az Apple Thunderbolt Display-t, azóta pedig jobbára az LG Apple termékekhez kihegyezett termékeit árulta saját boltjaiban is - most ugyanakkor ismét saját kezébe veszi a cég a megjelenítést.

prodisplayxdr001

A vállalat új monitora tehát 32 hüvelykes képátlóval érkezik, 6K felbontással, azaz LCD paneljén 6016x3384 képpont sorakozik, ezzel maga mögött hagyva az iMacről ismert 5K paneleket is. Ahogy a keynote-on a cég kiemelte, a professzionális felhasználók oldalán a HDR (High Dynamic Range) támogatás mára az egyik legfontosabb igény lett a monitorok piacán, amit a gyártó igyekszik maximálisan kiszolgálni - erre utal a termék elnevezése is, az XDR azaz Extreme Dynamic Range, amellyel a koncepciót a cég mindjárt egy látványos lépcsővel tovább is viszi.

prodisplayxdr03

Az elnevezés ugyanakkor nem csak marketingfogás, a panel elképesztő, 1600 nites maximális fényerőt produkál, az ugyancsak rendkívül erős 1000 nites értéket pedig időkorlát nélkül tartani is tudja. A monitor a P3 és valós 10-bites színmegjelenítés plecsnijét is megkapja, a paneleket pedig a cég a gyárban kalibrálja. A kijelző mindezek mellett ugyancsak brutális, 1 000 000:1-es kontrasztarányt produkál. A rendkívül erős háttérvilágítást a gyártó egyébként egy kék LED réteggel oldja meg, amelynek fényét egy saját fejlesztésű lencserendszerrel szabályozza, az általuk generált hőt pedig a monitor hátlapjával vezeti el. A monitor egyetlen Thunderbolt 3 aljzaton csatlakozik a PC-khez - illetve jobb eséllyel az új Mac Prókhoz - az eszköz továbbá elérhető fényes, illetve tükröződésmentes, matt borítással is.

prodisplayxdr01

A Pro Display XDR egyedülálló teljesítménye akár igazolhatja is a rendkívül vaskos árcédulát, főleg annak fényében, hogy az Apple azzal a profi termékeken belül is a felső polcot képviselő referenciamonitorok ellen indulna hadba, amelyek ára önmagukban is több tízezer dollár lehet - a Pro Display XDR-hez külön kapható monitorállvány árcédulája azonban már kevésbé érthető. A kijelzőhöz elérhető, 200 dolláros fali VESA rögzítő mellett ugyanis jön egy asztali Pro Stand is - az állványért pedig a vállalat mintegy ezer dollárt kér el. Igaz az állvánnyal egyszerűen állítható a kijelző magassága és akár el is forgatható, ez nehezen indokolja a teljesen elrugaszkodott árcédulát - persze lehet hogy egy csúcsspecifikációkkal vett Mac Pro és két Pro Display XDR mellett már nem tűnik fel egy ekkora összeg. Az Apple Pro Display XDR, akárcsak az új Mac Pro, várhatóan idén ősszel kerül piacra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról