Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 30. 11:34

A Your Phone appra fókuszál az új Windows 10 Insider Preview frissítés

A telefontükröző megoldás egy több kisegítő lehetőséggel is bővül, de frissítés a szokott módon egy sor hibajavítást is hoz.

Befutott a Windows 10 legújabb Insider Preview buildje: a 18908-as kiadás újításai elsősorban a Your Phone alkalmazást érintik, azokat a korai verzió tesztelői már ki is próbálhatják. A Your Phone-nal a felhasználók közvetlenül Windows felületéről érhetik el okostelefonjuk különböző funkcióit, a megoldással többek között lehetőség van kijelzőtükrözésre, illetve az értesítések is továbbíthatók vele a PC-re.

A funkciók köre most tovább bővül, egyebek mellett a fogyatékkal élő felhasználókat célzó megoldásokkal. Ilyen a TalkBack, azaz a Google androidos telefonokon elérhető képernyőolvasó megoldásának támogatása, amely már az asztali felületről is elérhető. A szolgáltatás már a telefon felületét PC-ről kezelve is hangosan felolvassa az éppen kiválasztott menüpontokat és egyéb tartalmakat, a számítógép hangszóróin keresztül. Emellett a Focus Tracking is élesedik, amellyel a készülék megjelenített kijelzőtartalmai nagyíthatók fel a jobb láthatóság érdekében - a kisegítő lehetőségeket, illetve a TalkBacket a Your Phone Companion alkalmazásban bekapcsolva ez a Windowsról ismert nagyító szoftverrel használható.

urphon

A telefonos billentyűzetbeállításokat is egyszerűbben elérhetővé teszi a Microsoft, az app ablakának jobb felső sarkában megjelenő ikon egyből a telefon nyelvi és billentyűzetbeállításaira mutat, ahol gyorsan kiválasztható a számítógépen éppen használt kiosztás. Ez utóbbi nem befolyásolja a telefon saját virtuális billentyűzetét, csak a PC-s bevitelre vonatkozik. A Your Phone app továbbá már az MMS-ek küldését-fogadását is támogatja, illetve az tálcán is jelzi, ha a felhasználónak olvasatlan üzenete van. A beszélgetésekhez tartozó kontaktok sem maradnak már kép nélkül, az ismerősökhöz tartozó profilfotókat az alkalmazás a telefonról szinkronizálja. A beérkező üzenetekre továbbá már lehetőség van gyorsan, magából az értesítésből válaszolni, az app megnyitása nélkül.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vállalat szerint a felhasználóktól népszerű igény volt a mobilhálózaton keresztül történő adatszinkronizálás, a legújabb frissítéssel pedig a Microsoft erre is lehetőséget biztosít, így nem kell feltétlenül Wi-Fire csatlakozni a fotók, üzenetek vagy értesítések szinkronizálásához. A funkció a Your Phone Companion alkalmazás beállításai között kapcsolható be. Mindezek mellett a támogatott modellek listája is folyamatosan bővül, azt most a vállalat a Samsung Galaxy A8 és A8+ készülékekkel is megtoldotta. Persze a Your Phone-on továbbra is bőven akad csiszolni való, PC-ről nem működik többek között az érintőkijelzős bevitel, illetve a képernyőolvasón kívül minden más lejátszott hangos tartalom továbbra is a telefon hangszóróit használja.

A 18908-as frissítés a Your Phone app frissítései mellett több bugot is kigyomlál a rendszer Insider Preview kiadásából, a cég többek között az eltűnő akkumulátor ikon, illetve a beállítás után sem aktiválódó színprofilok problémáját is orvosolta. Hibák azért itt is maradtak, egyes Home kiadások például nem jelzik a folyamatban lévő Windows frissítések állapotát, illetve bizonyos Realtek kártyaolvasók sem működnek megfelelően. A bugok teljes listájáért érdemes felkeresni a Microsoft kapcsolódó blogposztját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról