Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 21. 11:32

Megérkezett a macOS-es Edge böngésző Canary verziója

A Microsoft új, Chromiumra építő böngészője először próbálható ki az Apple platformján.

Napvilágot látott az Edge böngésző macOS-es kiadásának első, preview címkés verziója. A Microsoft újraírt, Chromium-alapú böngészőjét Windows 10 alatt már bő egy hónappal ezelőtt elérhetővé tette a Canary csatornán, most pedig azt az Apple platformján is lehetőség nyílik kipróbálni.

A vállalat szerint a macOS-es kiadás a Windowsról megszokott felhasználói élményt hozza majd, némileg az Apple asztali rendszerétől megszokott UX-hez alakítva. Persze miután még előzetes verzióról van szó, még vannak hiányosságok, ugyanakkor a cég folyamatosan dolgozik rajta, hogy a böngésző működését a platform konvencióihoz igazítsa. Az Edge-ben már a menük, betűtípusok, lapcímek, illetve a bevethető billentyűkombinációk is a macOS-en megszokott irányvonalat követik, a cég ugyanakkor a frissítésekkel további területeken is igyekszik majd termékét a házigazdához csiszolni - egyebek mellett a felhasználók visszajelzései alapján.

macosedge

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

De a vállalat a platform egyedi adottságait is igyekszik kihasználni a böngészővel, mint a MacBook Pro notebookokról ismert Touch Bar érintőkijelző-sáv: utóbbin az Edge-et megnyitva különböző, az adott kontextushoz igazodó opciók jelennek meg, legyen szó weboldalakra mutató gyorsindító ikonokról, vagy futó videó esetén a lejátszási sávról és médiavezérlő gombokról. A cég mindezek mellett a macOS-en ismert touchpad-gesztusokhoz is biztosít támogatást a böngészőben. Miután a szoftver Chromium alapokon nyugszik, a fejlesztők azonos élményre számíthatnak vele minden platformon, illetve macOS-en is elérhetők azon a szabványos progresszív webappok is, amelyek a böngésző fejlesztői eszközeivel tesztelhetők.

A rajttal a macOS-es Edge saját Insider csatornákat is kap, amelyek közül jelenleg csak a naponta frissített Canary kiadás elérhető, ugyanakkor az egyre stabilabb verziók megjelenésével hamarosan a heti frissítéssel dolgozó Dev csatorna, illetve a hathetente frissített Beta sáv is megjelenik majd. Az érdeklődők a tehát a Micorosoft Edge Insider oldalról tölthetik le a böngésző Canary kiadását macOS-re, ehhez macOS 10.12-re, vagy újabb rendszerre lesz szükségük. A vállalat azt ígéri, utóbbi platform és a Windows 10 mellett hamarosan további Windows verziókra is megérkezik az átrajzolt böngésző.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.