Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 7. 12:25

Linux-kernelt kap a Windows

A rendszermag a WSL2-vel érkezik, de az új Windows Terminál és a böngészős kódszerkesztést célzó Visual Studio is a csőben van.

Következő fokozatába kapcsol a Microsoft linuxos hajrája, a vállalat Build konferenciáján bejelentette a WSL (Windows Subsystem for Linux) legújabb verzióját, amelyet házon belül épített, saját Linux-kernellel egészíti ki. A WSL2-t a cég várhatóan a nyáron teszi elérhetővé a Windows Insider buildekben. Ahogy bejelentésében a Microsoft is rámutat, nem most köt először barátságot a Linux-kernellel, az már tavaly az Azure Sphere-rel is elérhető lett, a Windowsba ugyanakkor most talál először utat.

A rendszermag első körben a 4.19-es Linux-kernel verzióra épít majd, azaz a jelenleg elérhető legfrissebb, hosszútávú támogatást élvező (LTS) stabil kiadásra, a Microsoft pedig ígérete szerint az újabb stabil verziók megjelenésével maga is folyamatosan frissít majd. Ahogy a WSL első verziója esetében, a rendszernek a userspace binárisok itt sem képezik majd részét, a felhasználók maguk választhatják majd ki a kívánt disztribúciót a Microsoft Store-ból.

A Kernel.org-ról begyűjtött forrást a vállalat több saját patch-ekkel is kiegészíti, amelyekkel ígérete szerint jobb indítási idők, illetve kisebb memórialábnyom érhető el - végeredményben egy célzottan WSL2-höz épített, kis méretű, pehelysúlyú kernelről van szó, amely egy az egyben helyettesíti a WSL1-ből megismert emulációs architektúrát. A WSL kernelt a Microsoft saját CI/CD rendszereivel építi, a frissítéseket pedig az ismert módon, a Windows Update-en keresztül végzi, ígérete szerint a felhasználók számára teljesen transzparensen. A rendszermag így folyamatosan megkap minden, a stabil Linux-ágban érkező új funkciót és javítást - utóbbiak kapcsán a vállalat egyebek mellett számos, CVE sebezhetőség-adatbázisokat működtető céggel tartja kapcsolatot, hogy a javításokat időben ki tudja adni.

msill

Miután a Linux visszafelé kompatibilis rendszerhívás-interfésszel rendelkezik, a Microsoft a WSL2 minden verziójához el tudja majd juttatni a kernelhez tartozó frissítéseket, illetve LTS kiadás után az új kernelverziót is. A WSL2-höz kiadott kernel teljes mértékben nyílt forrású lesz, a cég már az első, a rendszermagot tartalmazó Windows Insider kiadásokhoz is mellékel leírást Githubon, a saját WSL kernel létrehozásához. Mivel a kernel GPL licenc alatt működik, a vállalat tehát az elvégzett módosításokat maga is publikálja majd.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

De a WSL2 más újításokat is kap, a fájlkezeléses feladatok például számottevően gyorsabbak lesznek: a Microsoft szerint egy tömörített tarball kibontása akár hússzor gyorsabb is lehet, míg git clone, npm telepítés és cmake használatánál akár ötszörös sebességnövekedést ígér. Mindezek mellett említést érdemel, hogy a rendszer a Docker konténerek futtatását is natívan támogatja majd. A Microsoft várhatóan a következő hetekben, blogján jelenti be a WSL2 rajtjának pontos idejét.

Megszépül a terminál

A Build konferencia egy másik fontos bejelentése a megújuló Windows Terminal, amely egy sor hasznos funkcióval egészül ki, illetve tetszetősebb külsőt is kap. A Microsoft az eszközbe a felhasználói kéréseknek végre eleget téve elhozta a tabok támogatását, a terminálablakokon így már tetszőleges számú lapfület nyithatunk meg a különböző munkameneteknek, a tabokon ráadásul lehetőség van más-más shellt igénybe venni, a PowerShellől a különböző Linux disztribúciókhoz tartozó WSL felületekig.

winterm

A terminál továbbá csinosodik is, egy GPU-gyorsításra támaszkodó, DirectWrite/DirectX alapú szövegrenderelő motornak hála. Utóbbi az adott gépen elérhető betűkészleteket, illetve emojikat is megjeleníthet a terminálban igény szerint - ráadásul jóval gyorsabban, mint a korábbi verzióban dolgozó motor. Ezzel a lendülettel a cég egy új, saját betűtípust is bevezet, amelynek forrását is megnyitja, továbbá saját repositoryt is biztosít hozzá. A megújuló terminál a vállalat szerint egy sor opciót kap a felület, illetve a működés személyre szabására, illetve különböző konfigurációs profilokat is támogat, amelyekkel külön-külön egyedi megjelenés állítható be a használt eszközökhöz. A frissített terminál preview verziója idén nyáron érkezik meg a Windows Store-ba, az 1.0-s kiadás pedig télen várható - a projekt Github oldalát azonban az érdeklődők már most felkereshetik.

Böngészőbe költözik a Visual Studio

A fejlesztők mindezek mellett egy online kódszerkesztőnek is örülhetnek, private preview címke alatt ugyanis elrajtolt a Visual Studio Online. Utóbbi az ingyenes Visual Studio Code-ra épít, így annak felhasználói számára ismerős terep lesz, és a hozzá készült kiegészítőket, valamint a workspace-eket is támogatja. A böngészős kódszerkesztő továbbá a rajttól kezdve a Visual Studióból ismert IntelliCode és Live Share támogatással is kiegészül, hogy a közös projekteken való munkát is egyszerűbbé tegye.

a címlapról