Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
>> Hibrid felhőtől a konténereken át, egészen a kvantumprogramozásig - 6 klassz téma a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján. <<

Idén végre Magyarországon is berobbanhat a Netflix

Koi Tamás, 2019. május 02. 15:01

Több évnyi látszatjelenlétet és persze folyamatos háttérmunkát követően idén első alkalommal felveheti a versenyt az ismertebb hazai streamingszolgáltatókkal és IPTV-platformokkal a Netflix. A cég láthatóan ráfeküdt a nyelvi lokalizációra immár Magyarországon is.

Idén végre a magyar piacon is tényezővé válhat a Netflix, miután az amerikai streamingszolgáltató és tartalomgyártó a hazai nézők számára kiemelkedően fontos szempontok egyikét figyelembe véve immár egyre több sorozathoz készít valamilyen magyar nyelvű lokalizációt. Az áttörés alig egy hete következett be: a gyártó április végére készült el egyik legsikeresebb kultsorozata, a Stranger Things magyar szinkronjával.

Múlt héten a Sorozatjunkie írta meg, hogy a Netflix február óta kapcsolt rá a tartalmak magyar lokalizációjának becsatornázására - míg az indulás óta addig eltelt több mint három évben mindössze 50 sorozatot és 200 filmet láttak el magyar felirattal, addig mostanra a feliratozott sorozatok száma meghaladja a 150-et. A blog hozzáteszi, egyre több az olyan sorozat a Netflixen, mely már a világpremierrel egy időben magyar felirattal van ellátva, múlt héten pedig megjelent a cég első saját gyártású magyar szinkronja, a fentebb említett Stranger Things első évadához.

netflix_globe

A magyar felirat, de méginkább a magyar szinkron a hazai nézők számára kiemelt fontosságú szempont a tartalomfogyasztás kapcsán - hazánkban részben a nyelvismereti problémák, illetve az erős gyökerekkel rendelkező magyar szinkronipar vezettek oda, hogy a nézők többsége még csak felirattal sem hajlandó filmeket vagy sorozatrészeket nézni. Ezt ismerte fel időben többek közt az HBO, mely a lineáris kínálatot szinte egy az egyben tükröző saját online streamingszolgáltatásán, az HBO GO-n lényegében 100%-os a lokalizált tartalmak aránya - igaz, lényegesen gyérebb választék mellett.

A hazánkban 2016. januárjában megjelent Netflix ezért évekig szinte semmilyen szinten nem fenyegette az HBO pozícióit a prémium streaming piacon, amit csak tovább tetézett, hogy az HBO addigra évek óta beépült gyakorlatilag az összes hazai távközlési szolgáltató kínálatába. Olyannyira, hogy a jelenlegi üzleti modellel ellentétben sokáig nem is volt rá lehetőség, hogy egy néző önállóan fizessen elő az HBO GO-ra, ez a lehetőség csak 2017. novemberétől érhető el Magyarországon.

A szinkronos és más, legalább felirattal ellátott lokalizált tartalmak térnyerése komoly fegyvertény lehet a Netflix kezében, különösen mivel a cég egyes kultsorozatai egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban. Ezzel együtt is kérdéses, hogy az HBO GO pozíciójára mekkora valós veszélyt jelent egy lokalizált(abb) Netflix, mindenesetre az erősebb lokalizált tartalomválaszték révén a cég a fentebb említett távközlési szolgáltatókkal folytatott, tartalomközvetítésre vonatkozó potenciális megállapodások terén is kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
6 klassz téma, 6 jó előadó a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján.