Szerző: Koi Tamás

2019. április 3. 11:30

Lezárult a Gemalto felvásárlása

Tegnap lezárult a zömében digitális identitáskezeléssel kapcsolatos termékekből álló portfólióval rendelkező Gemalto felvásárlása, a céget a francia Thales szerezte meg, mintegy 4,8 milliárd euróért cserébe,

Tegnap lezárulhatott a Gemalto felvásárlása, a főképp digitális identitáskezelésben utazó cég mostantól a francia Thales részeként működik majd. A Thales még 2017-ben tett felvásárlási ajánlatot a Gemaltóra, a mintegy 4,8 milliárd eurós üzlet létrejöttére a globális versenyügyi hatóságoknak is rá kellett bólintaniuk. 

A kombinált vállalat éves szinten 19 milliárd eurós bevétellel rendelkezik, mintegy 80 ezer főt foglalkoztat 68 országban és 180 országban szolgál ki ügyfeleket. A Thales-Gemalto igazi innovációs monstrum lesz, éves szinten 1 milliárd eurónál nagyobb K+F költségvetéssel és 30 ezer kutatóval-mérnökkel. A felvásárlás után a Thales lesz az általános célú, fizetésben használt és felhő-alapú HSM-ek (hardware security module-ok) piacvezetője, emellett első lesz az adattitkosítás és kulcskezelés, a nagysebességű hálózati titkosítás, illetve a hitelesítés és hozzáférés-kezelés piacán is.

gemalto

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Gemalto és a Thales portfóliója a felvásárlás lezárultával egyesül. A Thales eSecurity és a Gemalto Enterprise & Cybersecurity részlegei új üzleti egységben, a Thales Cloud Protection & Licensing divízióban olvadnak össze, ide kerül a Gemalto SafeNet Identity and Data Protection termékcsaládja is. A Thales leszögezte, hogy a Gemalto és a Thales korábban kötött szerződéseit természetesen maximálisan tiszteletben tartja, a meglévő kínálat hosszú távú támogatása is biztosított. Emellett rövid távon biztosan nem lesz változás a megoldások szállításában és támogatásában sem.

Az akvizícióba ugyanakkor csak bizonyos feltételek teljesülése esetén egyezett bele több versenyhatóság illetve az Európai Bizottság versenyügyi hivatala. Így a Thalesnek el kellett adnia az általános célú HSM-eket fejlesztő és gyártó angol nChiphert, melyet 2008-ban vásárolt fel a francia cég. A versenyügyi szervek álláspontja szerint e nélkül a Gemalto felvásárlását követően a Thales monopolhelyzetbe került volna egyes termékszegmensekben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról