Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
>> Hibrid felhőtől a konténereken át, egészen a kvantumprogramozásig - 6 klassz téma a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján. <<

Újabb memória áremelkedés érkezhet az év második felében

Asztalos Olivér, 2019. április 02. 14:25

Célszerű nyár elejéig kipipálni az esetleges memóriavásárlásokat. Egy iparági szereplő szerint ugyanis az év második fele áremelkedést hozhat.

Bő egy éves mérséklődést követően ismét megindulhatnak felfele a memóriaárak - közli a Digitimes. A tajvani székhelyű magazin a ROM chipek gyártásával foglalkozó Macronix International elnökét, Miin Wut szólaltatta meg. A veterán szakember szerint nyár végétől számottevően megnő az igény a DRAM-okra, illetve az arra épülő különféle termékekre, amelyhez a memóriagyártók számára kedvező makroökonómiai viszonyok társulhatnak. Wu a másik manapság leginkább keresett memóriatípusra, a NAND-ra is kitért, amelynek árazása a szakember szerint tovább mérséklődhet az év hátralevő részében.

A még 2016 őszén nagy lendülettel megindult memória áremelkedés stabilan kitartott egészen 2017 végéig, melynek hatására a szélsőséges példát jelentő konzumer, kiskereskedelmi memóriamodulok ára nagyjából 80-90 százalékkal ugrott meg. A memóriagyártók természetesen kitörő örömmel fogadták a tendenciát, melynek hála például a Micron nyeresége 55-60 százalékkal lőtt ki. Természetesen a másik oldal, vagyis a vásárlóközönség már sokkal kevésbé élvezte az olykor töretlennek látszott áremelkedést, mely más, DRAM-ot nagyobb mennyiségben alkalmazó termékek (pl. videokártyák) árcéduláira is jól láthatóan rányomta bélyegét.

ddr4_module

A tendencia végül csak valamikor az idei év első negyedévében fordult meg, ekkor kezdett enyhén csökkenni a memóriák ára, elsősorban a szezonális hatások, illetve a kereslet növekedésének fokozatos mérséklődése miatt. A Kína által indított vizsgálatnak egyelőre nincs egyértelmű hatása az árak alakulására, nem úgy, mint az Intel kapacitásproblémájának. A processzorgyártó háza tájáról még szeptemberben röppentek fel pletykák, melyek szerint képtelen kellő mennyiségű CPU-t szállítani. Kevesebb központi egység pedig kevesebb eladott PC-t és szervert, nem utolsó sorban pedig kevesebb értékesített memóriát jelent. Az előzetes várakozások alapján az Intel a második félévre megoldja a problémát, ami szintén hozzájárulhat az árak növekedéséhez.

Egyelőre úgy fest, a NAND-ok, illetve az arra épülő SSD-k már most is történelmi mélyponton lévő árát inkább még lejjebb tornászhatja az év második fele. A DigiTimes korábbi híre alapján ennek oka most is a túltermelésben keresendő. A 64 rétegű 3D NAND-ok gyártását mindegyik piaci szereplő sikerrel futtatta fel a tavalyi évben, azóta pedig már a további nagyjából 50 százalékos kapacitássűrűséggel kecsegtető 96 rétegű chipek termelése is beindult. A megnövekedett kínálatot azonban nem képes lekövetni a piac, az igények továbbra is alulmúlják a korábbi elvárásokat.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
6 klassz téma, 6 jó előadó a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján.