Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
DevOps és frontend-fejlesztői témákkal indul idén a HWSW meetup-sorozata

Messze még az Intel ellátási problémájának vége

Asztalos Olivér, 2019. március 12. 13:03

Javulás helyett inkább tovább apadhat az Intel már amúgy is szűkös raktárkészlete. Megoldást csak az év második fele hozhat.

hirdetés

A Digitimes friss kutatása szerint a chipgyártó egyes belépőszintű processzorai még inkább hiánycikkek lesznek a következő, április elejével kezdődő negyedévben, köszönhetően például a Chromebookok iránti igény növekedésének. A tajvani forrás szerint elsősorban a Core i3 modellekből lehet kevés a szóban forgó három hónap során, de az ezek alá besorakozó Pentium és Atom processzorok ellátása is sokáig szűkös lehet még.

A Digitimes szerint az első negyedévben az ellátási hiány 2-3 százalékra mérséklődött, a Core i5-ös modellek helyett pedig már a Core i3-as típusokból mutatkozik a legnagyobb hiány. A tendencia várhatóan nem javul, a következő negyedévben ismét 5 százalék körüli lehet a hiány a nagyobb gyártóknál. Ez a Dell, HP, illetve Lenovo triót jelenti, amelyek magas eladásaik miatt prioritást élveznek az Intelnél. A kisebb, elsősorban tajvani gyártók (pl. Acer, Asus) esetében rosszabb a helyzet, az ellátási hiány eléri a 10 százalékot. A tajvani forrás szerint a probléma az Apple-t is érinti. Tavaly októberben piacra dobott MacBook Air "Amber Lake" processzoraiból sem tud eleget szállítani az Intel. Ennek fényében nem csoda, hogy a kínai "white-box" gyártóknak szeptember óta nem szállít belépőszintű processzorokat az Intel.

intel_mobile

Az alacsonyabb prioritással rendelkező gyártók egy része AMD Ryzenekkel igyekszik foltozni a lyukakat, amellyel pár hónapon belül várhatóan 3 százalékra mérséklődhet az ellátási hiány. Az AMD január elején jelentette be a Picasso kódnevű mobil processzorait, melyekre alapozva a hírek szerint a több termék is érkezik majd, többek között az Intel problémái miatt. A Digitimes információi alapján elsősorban (most is) a belépőszintű notebookokba kerülnek AMD processzorok, az Atom, Pentium, valamint Core i3 CPU-k kvázi kiváltásával. Ennek hála az első negyedévben már 15,8 százalékra nőtt az AMD notebook piacos részesedése, amely a második negyedév végére elérheti a 18 százalékot.

Szeptember óta tart

Elsőként szeptemberben röppent fel a hír, hogy az Intel nemes egyszerűséggel kifutott 14 nanométeres gyártókapacitásából. Ennek oka, hogy nagyjából egy időben nőtt meg minden fronton a 14 nanométeres lapkák iránti igény, miközben az immár négy éve futtatott gyártástechnológia tehermentesítésére (is) hivatott 10 nanométer kihozatala a vártnál csak sokkal lassabban javul. Ez az asztali kliensprocesszorok esetében olykor 20-60(!) százalékos áremelkedést eredményezett. A termékpalettát szemlélve nem meglepő, hogy csúcsra vannak járatva a gyártósorok, a vállalatnak ugyanis szinte az összes processzorát, az új generációs lapkakészletek egy részét, valamint az ősszel megjelent iPhone-ok rádiós modemeit is 14 nanométeren kell termelnie, ez utóbbit több tízmilliós darabszámban.

Ideiglenes megoldás gyanánt a drágább modelleket priorizálja az Intel, legyen szó a szerverekbe szánt Xeon, vagy a PC-s Core processzorokról. Mindeközben a chipgyártó több üzemének bővítésén is aktívan dolgozik, és nagyjából 1 milliárd dollárt szán a 14 nanométeres technológiát alkalmazó gyártósorok kiterjesztésére. A beruházás kivitelezése tehát már folyik, melynek hála a Kiryat Gatban (Izrael), a Leixlipben (Írország), illetve a Hillsboroban található üzem(ek) kapacitása bővül majd, valamikor az év második felében.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Két hét múlva újraindul a legnagyobb hazai tech meetup-sorozat, a HWSW free!