Szerző: Hlács Ferenc

2019. március 11. 14:53:00

6,9 milliárd dollárért veszi meg a Mellanoxot az Nvidia

Végrehajtotta eddigi fennállásának legnagyobb felvásárlását az Nvidia. A cég 6,9 milliárd dollárért felvásárolta az izraeli Mellanoxot.

HIRDETÉS

Tekintélyes felvásárlást jelentett be az Nvidia, a vállalat közleménye szerint akvirálja a szuperszámítógépekbe szánt chipeket fejlesztő, izraeli Mellanoxot, mintegy 6,9 milliárd dollárért, azaz részvényenkénti 125 dollár készpénzért. Ha az akvizíció lezárul, az az Nvidia történetének eddigi legnagyobb felvásárlása lehet, és tovább csökkentheti a vállalat függését játékos hardverek piacától.

Az Nvidia ezzel a szuperszámítógépek szegmensének egyik komoly szereplőjét olvasztja be - a két vállalat chipjei együttesen a TOP500 szuperszámítógépeiből több mint 250-ben találhatók meg. A felvásárlással az Nvidia feljebb tornázhatja részesdését a szuperszámítógépek szegmensében, továbbá lényegében minden nagy felhőszolgáltatót és számítógép-gyártót az ügyfelévé tesz. A két cég partnersége persze nem most kezdődött, a szuperszámítógépes fejlesztéseknél a felek már korábban is kiterjedt együttműködést folytattak: többek között az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma által működtetett Summit és Sierra rendszerek kiépítésénél is, amelyek jelenleg a szuperszámítógépek globális rangsorának első két helyét foglalják el.

mellanox

Az izraeli, illetve kaliforniai irodákkal is rendelkező Mellanox neve elsősorban annak hálózati lapkáiról lehet ismerős, a cég egyebek mellett szuperszámítógépekben használt, brutális sávszélességet biztosító InfiniBand csatolóiról ismert. A vállalat maga a felvásárlást megelőzően is szépen zakatolt, a Bloomberg szerint a cég bevétele 2018-ban 26 százalékos növekedést követően először lépte át az egymilliárd dollárt.

A megállapodással végére ért a Mellanoxért folytatott csatározás, az izraeli vállalatra ugyanis az Nvidia mellett a Microsoft és az Intel is szemet vetett, a chipgyártó még idén január végén is pedzegette a cég felvásárlását, 6 milliárd dollár körüli összegért - láthatóan azonban végül az Nvidiáé lett a legmagasabb licit. Az gyártó így most nem elhanyagolható előnyre tehet szert az olyan riválisokkal szemben mint az Intel, amely maga is egyre ambiciózusabban küzd a nagy teljesítményű rendszerek piacán.

Az Nvidia célja az akvizícióval, hogy a mind a számítási, hálózati és adattárolási rétegeken átívelve optimalizálni tudja az adatközponti szintű adatfeldolgozási folyamatokat, így pedig nagyobb teljesítményt és jobb kihasználtságot tudjon elérni, alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett. Az összeolvadást követően a vállalatok eleinte maradnának az eddigi partnerségek alapját is képző szuperszámítógépek területén, a későbbiekben azonban az Nvidia a technológiákat a hyperscale adatközpontokba is átemelné.

Az üzlet a felek várakozásai szerint még az idei év végéhez közeledve lezárul majd, persze ha arra a felelős szabályozók is rábólintanak. A későbbiekben az Nvidia további befektetéseket tervez Izraelben, a helyi tehetséges munkaerő bekebelezésére. A cégek szerint a jelenlegi sales és ügyféltámogatási struktúrákat az akvizíció nem bolygatja majd meg, azok az üzlet lezárultával is jelenlegi formájukban működnek majd tovább.  A felvásárlás várhatóan a Mellanox legénységére sem lesz negatív hatással, az elemzők nem számítanak létszámcsökkentésre a megállapodást követően.

a címlapról