Két új hajlítható mobilon dolgozik a Samsung
Még piacra sem került az első, hajlítható kijelzővel ellátott Samsung okostelefon, a koreai gyártónál már dolgoznak a Galaxy fold potenciális utódján, utódjain. Az új formanyelv képlékenységét jól jelzi, hogy kiszivárgott információk szerint a Samsung is készít majd olyan készüléket, aminek kijelzője nem befelé hajlik össze, hanem kifelé - akárcsak a rivális Huawei Mate X-é.
A Samsung Electronics már javában dolgozik a hajlítható kijelzős okostelefonok legújabb típusain, noha az első fecskék még éppen csak megértek a kereskedelmi bevezetésre. A cég február 20-án mutatta be első hajlítható okostelefonját, a Galaxy Foldot, melyet előreláthatóan április végén tesz elérhetővé a vásárlók számára, ám bennfentes források szerint könnyen lehet, hogy nem ez lesz az egyetlen, idén forgalomba kerülő hajlítható mobilja a gyártónak.
A Bloombergnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint a cég egy clamshell-formájú összehajtható mobilon és egy másik hajlítható kijelzős okostelefonon dolgozik egyszerre - utóbbi érdekessége, hogy ugyanolyan felépítésű lesz, mint a Mobile World Congress 2019 nulladik napján bemutatott Mate X. Vagyis ennél a készüléknél a kijelző úgy hajlik majd ketté, hogy mindkét oldalon kívülről borítja be az összehajtott mobilt. Ezzel a formanyelvvel a Samsung nem mellékesen vékonyabb és egyszerűbb felépítésű hajlítható okostelefont gyárthat, beszédes legalábbis, hogy a Huawei Mate X vastagsága összecsukva a Galaxy Fold csupán kétharmada.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Iparági szakértők szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, végül melyik forma vagy dizájn diadalmaskodik a hajlítható kijelzőjű készülékek szegmensében, a gyártók hosszú évek fejlesztési fázisát követően most leginkább a piaci tanulási görbét járják majd be. A gyártók mindenesetre bizakodók, a Samsung például a rendkívül magas előállítási költségek és végfelhasználói ár dacára idén egymillió hajlítható okostelefont tervez gyártani.
A Samsung új termékköre a kiszivárgott tervek szerint egy vertikálisan összehajtható kijelzővel ellátott okostelefonnal bővülhet először akár már idén. Ezen a változaton a Galaxy Foldhoz hasonlóan befelé hajlik a kijelző, emellett a készülék egy második kijelzőt is kaphat. Ezt követően mutathatják be a már említett, jelenleg prototípus fázisban lévő egykijelzős hajtogatható mobilt, ami az említett okok miatt határozottan vékonyabb lesz a Galaxy Foldnál.
A koreai gyártó emellett állítólag folyamatosan igyekszik a hajlítható kijelző technológiát tovább finomítani, fejleszteni. A fejlesztések egyik iránya az S10 sorozatnál megjelent, kijelzőbe integrált ujjlenyomat-szkenner beépítése lehet, ezen túl a gyártó azon is dolgozik, hogy tartósabbá tegye a jelenlegi panelt, mely bennfentes információk szerint nagyjából 10 ezer hajlítást bír. A Bloomberg riportja szerint a Samsungnál már napirenden van egy olyan terv, mely szerint az első Galaxy Foldok kijelzőjét térítésmentesen kicseréli a gyártó akkor is, ha egyébként nem hibásodott meg - ezzel inkább megelőzve egy később tömeges szinten eszkalálódó problémát.
A fentiekből - és a Mobile World Congressen látottakból - mindenesetre jól látszik, hogy a nagyobb piaci szereplők hisznek az új formában, a hajlítható kijelzős készülékek ezért szinte biztosan nem jutnak olyan, az iparágot megváltani szándékozó koncepciók sorsára, mint a moduláris vagy éppen ívelt kijelzős okostelefonok.