Szerző: Koi Tamás

2019. február 25. 14:00

Az 5G már itt van, a kínaiakkal vagy nélkülük

Az 5G már nem a jövő, hanem a jelen, a mobilhálózatokat alkotó berendezéseket és szoftvereket gyártó Ericsson Barcelonában világossá tette: 2019-ben minden készen áll az újgenerációs technológia globális rajtjára.

Bármi is történjék a versenytársakkal, 2019-ben globálisan elrajtolnak az 5G-s hálózatok, az Ericsson portfóliója pedig készen áll arra, hogy az ügyfelek (jellemzően mobilszolgáltatók) igényeit kiszolgálja. Ez volt az egyik fő üzenete a svéd hálózatieszköz-gyártó Ericsson elnök-vezérigazgatójának nyitóbeszédén a barcelonai MWC-n.

Megnyomták a piros gombot

"Most már tényleg bekapcsoljuk az 5G-t" - kezdte mondandóját Börje Ekholm a kiállítás első, hétfői napján kora reggel tartott eseményen, ezzel egyszerre nyilvánvalóan kettős üzenetet megfogalmazva. A cég egyfelől burkoltan ezzel üzent legfőbb riválisának, a több országban is kémkedéssel gyanúsított Huawei Technologies-nek, hogy állításukkal szemben a mobiltávözlés 5G-s technológiaváltása késlekedés nélkül megvalósulhat akár abban az esetben is, ha a kínaiakat bizonyos országokban akár megalapozott, akár megalapozatlan vádak alapján kizárják a beszállítói tenderekből.

Másfelől Ekholm a korábbi évekre jellemző, gyakran szkepticizmusba hajló iparági hangulatot is megpróbálta megtörni - az 5G-s hálózatok ugyanis évek óta a mobiltávközlési szektor legnagyobb ígéretének számítanak, különböző gazdasági-technológiai okok miatt azonban mindeddig nem látszott világosan, hogy a szolgáltatók és más partnerek mikor tudják élesben elkezdeni a technológia használatát.

borje

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Bár az 5G-s hálózatok főbb felhasználási területei közt előszeretettel említik a gépek közti kommunikációt (gyártásautomatizálás, önvezető autók stb.), az Ericsson elnök-vezérigazgatója az eseményen leszögezte, elsőként a mobilszélessávú szolgáltatásokat használó előfizetők fogják érzékelni a technológia nyújtotta előnyöket - ami nem elsősorban a tovább gyorsuló letöltési sebességben, hanem a jobb kapacitáselosztáson alapuló, jobb válaszidővel rendelkező, konzisztensen jó paraméterekkel használható mobilhálózatokban fog megmutatkozni.

Az Ericsson illetékesei az eseményen ismételten hangsúlyozták, hogy az iparágban egyedüliként évek óta (egész pontosan 2015 óta) csak olyan hálózati eszközöket szállítottak vagy gyártottak partnereik részére, melyek egyszerűen, szoftverfrissítéssel képessé tehetők az 5G-s kommunikációra. Az eszközcserék megspórolásával az 5G-s átállás rendkívül gyorsan, lényegében napokon belül megvalósítható egy olyan hálózatban, mely az Ericsson rendszereire épül - hasonlóan drasztikus váltásra egyébként már az LTE-korszakban is volt példa hazánkban, amikor a Magyar Telekom a B20-as digitális hozadéksáv bekapcsolásával egyetlen nap alatt megduplázta országos 4G-lefedettségét.

Nem csak eszköz kell, frekvencia is

Ehhez azonban - akárcsak 2014-ben - előbb további, 5G-s szolgáltatás nyújtására alkalmas spektrumhoz kell jutniuk a szolgáltatóknak azokon a piacokon, ahol még nem osztotta ki az illetékes hatóság a licenceket. Így többek közt hazánkban is rövidesen esedékessé válik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új spektrumpályázata, melyen többek közt a második digitális hozadéksáv, valamint további, eddig nem licencelt, 6 GHz alatti sáv kiosztása várható. Az Ericsson hálózati eszközeit jelenleg kiterjedten egyedül a Magyar Telekom használja hazánkban, így a fentiek alapján borítékolható, hogy az új frekvenciapályázatot lezárását követően akár napokon belül elindulhat legalább szigetszerűen az 5G-szolgáltatás az országban.

A svéd beszállító eszközei ráadásul képesek a dinamikus frekvenciamegosztásra, ami lényegében azt jelenti, hogy a mobilhálózat intelligensen, az adott cellára, cellákra csatlakozó eszközök típusától és számától függően képes kapacitást allokálni 4G és 5G technológián. A gyártó szerint ezzel a technológiával lényegében azonnal megvalósítható az országos területi lefedettség az Ericsson-alapú hálózatokon a rendelkezésre álló és új spektrumok bevonásával.

Antenna a tapétában

Az 5G másfelől a vezetékes hálózatokat is kiválthatja részben vagy egészében a jövőben (Fixed Wireless Access, vagyis FWA). Erre, valamint a hálózatra csatlakozó gépek kiszolgálására már elsősorban az úgynevezett milliméteres hullámhosszú spektrumokat fogják használni a távközlési infrastruktúrákon. E frekvenciák hullámterjedési mutatói ugyanakkor lényegesen rosszabbak, ami sűrűbb antennaelhelyezést igényel. Erre a dilemmára lehet válasz a massive MIMO antennahálózat, illetve az olyan, újabb antennatechnológiák, melyet az Ericsson Barcelonában bemutatott a nagyközönségnek.

ericsson_radiostrip

Az angolul csak radio stripe-nak nevezett megoldásnál az antenna lényegében egy ragasztószalaghoz hasonlóan feltekert műanyag hordozórétegre van rögzítve, melyhez a központi rádiós egység több antennavezérlőn keresztül küldi a jelet. A szalagantenna jellemzően a 10-60 GHz-es sávban vethető be, előnye pedig, hogy a megszokott antennaképződményekhez képest rendkívül könnyen elrejthető, akár a szőnyeg alatt vagy a tapétában is elhelyezhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról