Szerző: Asztalos Olivér

2019. február 1. 16:04

Intel: ha nincs ló, jó a szamár is

Az Intel tegnap bejelentette, hogy a még tavaly júniusban ideiglenesen kinevezett Bob Swan került az elnök-vezérigazgatói székbe.

A fejlemény annak fényében mindenképp meglepő, hogy végül a legkevésbé valószínű forgatókönyv vált valóra. Swan ugyanis korábban egyértelműen közölte, hogy nem szeretné hosszútávon vezetni a chipgyártót. Ennek megfelelően hónapokig keresett megfelelő személyt az igazgatótanács, tavaly nyár óta nagyjából egy tucat név merült fel.

A hivatalos indoklás alapján úgy fest, az elmúlt nagyjából fél év meghozta Swan kedvét a patinás pozícióhoz. A korábbi pénzügyi igazgató elmondta, hogy ideiglenes kinevezése alatt volt lehetősége elmélyedni az Intel előtt álló lehetőségekben és kihívásokban, illetve megismerhette a vállalat alkalmazottainak és ügyfeleinek egy részét. Bár a konkrét időpont nem derült ki, Swan annyit még elárult, hogy amikor az igazgatótanács felajánlotta az állandó elnök-vezérigazgatói posztot, ő a megtisztelő felkérésre azonnal igent mondott. A régi-új elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy a részben átszervezés alatt álló Intel történelmének legnagyobb üzleti lehetősége előtt áll.

intc_swan

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Bob Swan kinevezése nem csak azért meglepő, mert korábban még elzárkózott a pozíció betöltése elől. Swan mindössze bő két éve dolgozik az Intelnél, ahova 2016 októberében került pénzügyi igazgatói munkakörbe. A szakember előtte egy évet húzott le a General Atlantic befektető cégnél. Ezt megelőzően, mintegy közel 10 éven át az eBay pénzügyi igazgatója volt az 58. életévét taposó Swan. Az elsősorban pénzügyi kompetenciával rendelkező szakembernek tehát felvezetőipari munkatapasztalattal érkezett az Intelhez, ahol a körülmények összjátékának hála mostanra a struktúra csúcsára került.

A fentiek fényében érdekes lesz, hogy Swan meddig tudja sikerrel betölteni az elnök-vezérigazgatói pozíciót. Az igazgatótanács vélhetően elégedett volt a szakember elmúlt féléves munkájával, ám Swan menedzseri képességeiről többet árulhatnak majd el a következő pár év eredményei. Az elnök-vezérigazgató munkája nem lesz sétagalopp, vállalata ugyanis nagyot botlott a 10 nanométeres fejlesztésekkel, amely miatt a TSMC mostanra megelőzte a félvezetős fejlesztésekben évtizedekig stabilan vezető gyártót. Ez a konkurensek, például az AMD és az Nvidia malmára hajtja a vizet, és bár a két tervezőcég egyelőre nem tudott igazán fájdalmasat harapni az Intel piacából, a veszélyt még csírájában lenne érdemes elfojtani.

Sok hűhó semmiért

Swan kinevezésében sokat segíthetett, hogy az igazgatótanács nem tudott megfelelő(bb) személyt találni a feladatra. Ősszel még több névről is pletykált az iparág, ám ezek listája az elmúlt hónapok alatt egyre rövidebb lett. Állítólag a potenciális elnök-vezérigazgatók között szerepelt Bob Swan közvetlen elődje, Stacy Smith is, aki kereken 10 évig volt a gyártó pénzügyi igazgatója. Az egyelőre nem derült ki, hogy Smith miért nem kapott felkérést, a szakember azonban végül elhagyta az Intelt és október óta a konkurens Toshiba Memory Corporation elnöki pozícióját tölti be.

Smith mellett még jó néhány név szerepelt az állítólagos jelöltlistán. A vállalatnál dolgozó Navin Shenoy vagy Murthy Renduchintala mellett az esetlegesen kívülről érkező Sanjay Jha és Anand Chandrasekher nevét is többen emlegették. A Bloomberg korábban Smith mellett az Inteltől elmúlt pár évben távozott Renee James, Diane Bryant és Kirk Skaugen triót is felhozta, akik közül utóbbinak volt valamekkora esélye harcba szállni az elnök-vezérigazgatói pozícióért. Bryant azóta a Broadcomhoz, Skaugen pedig a Lenovóhoz szerződött. Korábban ugyancsak felmerült az Intelnél szép karrier futott Pat Gelsinger személye is, ám a VMware elnök-vezérigazgatója még annak melegében cáfolta, hogy érdekelné a korábbi munkaadójánál megüresedett patinás pozíció.

Swan egykori főnöke és immár közvetlen elődje, Brian Krzanich még tavaly június 21-én távozott az Inteltől. A horvát gyökerekkel rendelkező szakember a vállalat hivatalos közleménye szerint megsértette a cég belső szabályzását, amely a menedzserek számára tiltja, hogy viszonyt folytassanak közvetlen beosztottjaikkal. Az Intel belső vizsgálatának eredményét felkért külső jogi szakértők is alátámasztották, az elmarasztaló döntés okán pedig Krzanich lemondott. Az immár ex-elnöknek vélhetően nem nagyon lehetett más választása, hisz bár az eddigi hírek szerint nem történt szexuális zaklatás, az amerikai vállalati kultúra jellemzően nem tolerálja az efféle eseteket.

A több mint 100 000 alkalmazottat foglalkoztató Intel ezt követően bő fél évig működött állandó elnök-vezérigazgató nélkül. A szokatlanul hosszúra nyúlt, némi bizonytalanságot is sugalló időszak is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az igazgatótanács az Intel élére végül Swant választotta.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról