Szerző: Habók Lilla

2018. november 20. 11:16

Közösen nézhető videókkal újíthat a Messenger

Megjelent a Messenger kódjában a beszélgetés résztvevői számára együtt nézhető videók lehetősége. A facebookos csoportokban megjelent Watch Party funkció a Messengeren folytatódhat.

Megerősítette a Facebook, hogy valóban teszteli a több felhasználó számára egyidőben közösen nézhető videós funkciót Messengeren. A megoldással a csevegésben résztvevők egyszerre, szinkronizáltan nézhetnék a videókat a saját eszközükről, miközben chaten megbeszélik annak tartalmát. A funkciót először a Messenger kódjaiban fedezték fel fejlesztők, és jelentették a TechCrunch-nak, azóta pedig a közösségi óriás hivatalosan is megerősítette a "belső tesztelés" tényét. A belső teszt és a funkciók megjelenése a kódban még nem jelenti azt, hogy biztosan meg fog jelenni az új szolgáltatás, de korábbi példák alapján lehet rá számítani.

A kódban szereplő információk szerint a csevegés résztvevői rákattinthatnak majd a "közös megtekintés most" funkcióra, értesítést kapnak a videó indulásáról, és az adott videóról beszélgethetnek is ugyanabban az időben. A tagok közül bárki irányíthatja a videót és megtekintheti, hogy kik nézik azt éppen. Az viszont például nem derül ki az elérhető információkból, hogy honnan emelhetnek majd be videót a felhasználók a felületre, elképzelhető módon erre lesz majd egy böngésző funkció, de talán URL segítségével is be lehet majd másolni a Facebook hírfolyamról a tartalmakat.

FacebookWatchParty

A Facebook csoportokban megjelent Watch Party - ehhez hasonló lehet majd Messegeren is

A csevegős közös videónéző megoldással a felhasználók még több időt töltenének a Messenger felületén a Facebook reményei szerint, de eközben a cég szerint a funkció hozzájárul a sokat emlegetett "jelentőségteljes" beszélgetésekhez is, mivel ebben az esetben a felhasználók közösen tekintik meg a videókat, és megbeszélést is folytathatnak róla. Még a botránysorozatok előtt az év elején a Facebook a hírfolyam algoritmusának módosításaival volt főképp elfoglalva, melynek egyik eredményeként a passzív videófogyasztást akarta megszüntetni, és így az élő videókat helyezte inkább az algoritmus szerint előtérbe - legalábbis a hírfolyamban, hiszen fut a Watch videós aloldal is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Eleinte a Facebook a csoportok számára jelentette meg először a messengeres változathoz hasonló Watch Party megoldást, hogy a közösségek tagjai meghívhassák egymást egy videónézésre, és a kapcsolódó beszélgetésre. Az újabb "jelentőségteljes" funkció mellett azonban elképzelhető a Facebook monetizációs szándéka is, mivel az utóbbi időben a pénzügyi negyedéves jelentések kapcsán is hangsúlyozta Mark Zuckerberg vezérigazgató, hogy a közösségi óriás mellett a bevétel növekedése a további szolgáltatásoktól, úgy mint Instragramtól, a WhatsApptól és a Messengertől várható. Így lehetséges lenne szponzori videók bevezetése például mozifilm-előzetesek formájában, vagy akár hirdetések is megjelenhetnének a videó adott pontjain a YouTube videókhoz hasonló formában.

Bár ahogy a TechCrunch hozzáteszi, korábban a YouTube Uptime vagy az Airtime alkalmazás is sikertelenül próbálkozott a közös videónézést online formában népszerűvé tenni, de talán a Facebook csoportos vagy messengeres funkciójával sikerülhet, ahol a beszélgetés tagjai már eleve jelen vannak, csak videókat kell a beszélgetésbe beemelni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról