Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 19. 13:45

Jövőre bezárja kapuit a HockeyApp

A Microsoft bétateszt-szolgáltatásának funkcióit a Visual Studio App Center veszi át.

Nyugdíjazza a HockeyAppot a Microsoft, a cég bétatesztelési megoldásának feladatait a Visual Studio App Center veszi át. A szolgáltatás bezárása nem jön meglepetésként, a vállalat már egy éve bejelentette, fokozatosan átköltözteti annak funkcióit az App Centerbe. A migrációt a cég blogposztja szerint egy éven belül fejezi be, a HockeyApp így hivatalosan 2019. november 16-án zárja be kapuit.

A HockeyApp 2010-ben jött létre, válaszul az Apple által az iOS 4-gyel bevezetett Over-the-Air Delivery funkcióra, amely a külső forrásokból származó appok telepítését a korábban megszokott, USB-kábeles mizériát megkerülve, vezeték nélkül is lehetővé tette az eszközökön a fejlesztők számára. Ugyanerre a lehetőségre csapott le a céggel szinte párhuzamosan alakult TestFlight is - utóbbit az Apple gyorsan be is kebelezte, mára pedig a cég neve az iTunes Connect funkciói közül lehet ismerős.

A Microsoft 2014-ben vásárolta fel HockeyAppot, amellyel a fejlesztők iOS-en és Androidon is gyorsan eljuttathatják az alkalmazások átrajzolt, vagy akár csak egy-egy bugjavítással frissített új prototípusait a tesztelőkhöz, a megfelelő .IPA vagy .APK formájában, a HockeySDK-n keresztül. A megoldással továbbá egy sor használati adat, egyes kiválasztott események, illetve az összeomlási jelentések is követhetők, közel valós időben - nem csak a tesztverzióból, de akár később a stabil kiadásból is.

hockeyapp

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A HockeyAppal párhuzamosan a Microsoft egy sor egyéb, az alkalmazásfejlesztők számára hasznos megoldás fejlesztésébe is belefogott, ezek azonban jobbára külön platformokon mozogtak, mint a valós eszközökön történő automatizált tesztelést szolgáló Xamarin Test Cloud, a kifejezetten a Xamarin appok összeomlásait figyelő Xamarin Insights vagy épp a CodePush, amellyel a React Native appok frissíthetők azonnal, az alkalmazásboltos kör lefutása nélkül. Bár a sorolt szolgáltatások jobbára ugyanazt a fejlesztői közösséget célozzák, mindegyikhez külön profil és felhasználói interfész tartozik, ami nagyban megnehezíti a feladatok összefésülését egyetlen munkamenetbe.

A redmondi óriás ezért elkezdte egy kalap alá hozni a fentieket, a Visual Studio App Centerben, amelybe az elmúlt évben folyamatosan költöztette át a HockeyApp funkcióit is. A cég most mindenkit arra biztat, ha még nem tette, a következő időszakban kezdje meg az átköltözést az új felületre. A folyamatot a vállalat igyekszik a lehető legegyszerűbbé tenni, ennek megfelelően a fejlesztők alkalmazásait a HockeyApp mellett már az App Centerrel is szinkronizálja, így bejelentkezve már most megtalálhatják azokat felületén. A fejlesztők minden adatukat jövő év elején tudják majd teljes egészében migrálni az App Centerbe, ezzel pedig leáll majd a HockeyApp szinkronizációja. Jövő év november 16-ától tehát a HockeyApp nem lesz többé hozzáférhető, így az átállásra eddig van idejük az érintetteknek. A Microsoft dedikált csapatot is készenlétben tart, hogy segítséget nyújtsanak az átállás során elakadó fejlesztőknek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról