Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A bányászláz vége sem állította meg az Nvidiát

Asztalos Olivér, 2018. november 16. 13:10

Még a bányászok felszívódása sem tudta megállítani az Nvidia növekedését. Bár a hirtelen köddé vált piac érzékenyen érintette a céget, a forgalom tovább nőtt, egyelőre. A következő negyedévben már nagyobbat üthet a partnereknél tornyosuló készlet, amely miatt hosszú évek után először csökkenhet a chiptervező bevétele.

hirdetés

Egy sor kiváló negyedévet követően is tudott még hova növekedni az Nvidia. A Santa Clara-i székhelyű vállalat a legutóbbi, harmadik negyedévében 3,2 milliárd dolláros forgalmat produkált, amely mintegy 21 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 2,6 milliárdot. Ahogy az előző néhány negyedévben, úgy ezt most is szépen lekövette, sőt, felülmúlta a profit, amely 47 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit, 1,23 milliárd dolláron állt meg. A továbbra is igen erős számok hátterében újabb növekedés áll, a vállalat ugyanis immár sokadszorra tudta egyazon negyedéven belül gyarapítani (szinte) összes divíziójának forgalmát.

"Crypto hangover"

A teljes forgalom mintegy bő feléért továbbra is a játékosoknak szánt GeForce kártyák felelnek. A PC-s videokártyákból összesen 1,76 milliárd dollár folyt be, amely a korábbi negyedévekhez mérten szerényebb, 13 százalékos éves növekedést jelentett. Ennek oka, hogy a bányászok szinte egy szempillantás alatt szívódtak fel a piacról, amely kissé váratlanul érte az Nvidiát. Az egy éve hirtelen megugrott igények ugyanis hihetetlen magasságokba rántották fel az árakat, melynek hatására a játékosok egy része inkább kivárt a vásárlással. Jensen Huang és vállalata arra számított, hogy az bányászláz lecsengését követően az árak viszonylag gyorsan normalizálódnak, ezzel párhuzamosan pedig előkerül a GeForce-ok eredeti vásárlóközönsége, azaz a játékosok.

nv_q3

A folyamat végül a vártnál sokkal lassabban indult meg, amely miatt sok száz millió dollár összértékű középkategóriás Pascal GPU halmozódott fel a partnerek raktáraiban. A készletek normalizálódásáért az Nvidia teljesen leállította egyes chipjeinek szállítását (pl. a GTX 1060 alapját jelentő GP104-ét), amely értelemszerűen komoly bevételkiesést eredményez. A vállalat arra számít, hogy még az év végét is magában foglaló negyedik negyedévben sem változik a helyzet, így legkorábban már csak jövőre várható érdemi változás. Mindez azt is jelenti, hogy a kisebb Turingok később kerülnek piacra, a GeForce GTX (vagy RTX) 2060 borítékolhatóan már csak jövőre látja meg a napvilágot, ahogy a GTX 2050 is. A vállalat ennek ellenére nem aggódik, és bár a kriptoláz kiheverése a vártnál tovább tart, hosszútávon rózsásnak látja vállalata helyzetét a gamer piacon Jensen Huang.

Kellemes növekedést mutatott a munkaállomásokba szánt Quadro kártyák eladásai is, az előző évhez viszonyítva közel 28 százalékkal, 305 millióra nőtt a professzionális termékekből származó bevétel. A csinos gyarapodás nem meglepő, hisz az Nvidia az elmúlt hetekben és hónapokban több új Quadrót is leleplezett. A Turing GPU-kra épülő termékekből ez eddig összesen négy különféle modell került piacra, a legutolsó, RTX 4000-es típus épp a héten látott napvilágot. Az Nvidia tapasztalata szerint a Quadrók eladásait a high-end valós idejű renderelés, a különféle szimulációs alkalmazások, illetve az AI és a professzionális VR hajtja.

Az elmúlt jó néhány negyedév alapján már nem meglepő, hogy a legnagyobb gyarapodást most is az adatközpontokba szánt termékek, vagyis a Tesla kártyák produkálták. Az ebből származó bevétel 58 százalékkal nőtt, 501-ról 792 millióra felrántva a befolyt összeget, amely természetesen új rekordnak számít. Még szembetűnőbb a divízió fejlődése, ha megnézzük az előző néhány negyedévvel összevetve: 240-501-792 millió dollár az adatközpontos bevétel, tehát pár év alatt kvázi nulláról sikerült egy új, szépen termő üzletágat létrehozni. Ráadásul ez nem is tűnik lufinak, a hosszú távú stabil kereslet borítékolható.

A Teslákkal tehát egyre vastagodik az Nvidia második lába, amennyiben pedig hasonló ütemű lesz a növekedés, akkor pár éven belül az adatközpontos kártyák akár a GeForce-okat is beérhetik. A nagy (hyperscale) adatközpontok fejlesztési ütemét nézve erre reális esély mutatkozik, azzal párhuzamosan, hogy a cégnek egész egyszerűen nincs komoly kihívója ezen a piacon, az Intel Xeon Phi kifulladásával és az AMD bukdácsolásával egyedül maradt a hihetetlen igényeket kiszolgálni. Ezt támasztja alá, hogy a cég szerint a partnerek vevők az újabb Teslára, a pár hónapja bejelentett 32 gigabájtos V100-at már az összes nagy gyártó adaptálta, köztük a HPE, az IBM, a Lenovo, illetve a Cray és a Supermicro is, illetve az sem elhanyagolható, hogy a szuperszámítógépek TOP500-as listáját vezető rendszert is Nvidia Teslák hajtják.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések értékesítését is részletezte az Nvidia, ahol szerényebb növekedés mutatkozott. Az előző év hasonló időszakához képest 19 százalékkal 172 millió dollárra tudott emelkedni a részleg bevétele. A vállalat ezzel a részleggel inkább hosszabb távon, a következő évtized elejére, nagyjából 2021-2022 környékén számol komoly bevételi forrásként. Az Nvidia a jelenlegi forgalom nagy részét generáló infotainment megoldásokról fokozatosan helyezi át erőforrásait az önvezető platformra.

Csökkenhet a forgalom

A GeForce-ok piacán tapasztalt csavar miatt a következő negyedévre már csökkenő forgalommal számol az Nvidia. A prognosztizált 2,7 (+/-2%) milliárd dolláros bevétel körülbelül 7 százalékkal lenne kevesebb az egy évvel korábbinál, amely egyben azt is jelentené, hogy bányászok felszívódása miatt megszakadna az Nvidia évek óta töretlenül tartó dinamikus növekedése.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.