Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Mi a fejlesztő gondja 2018-ban? Refaktorálás, Agile, API-tervezés, PWA és Alexa a gyakorlatban. HWSW mobile! idén is. November 21-22.

A novemberi e-kereskedelem forgalmasabb lehet karácsonynál

Habók Lilla, 2018. november 08. 14:17

A Black Friday szerepének további erősödésére számít az Extreme Digital. Ezeken a napokon a cég tapasztalata szerint a mobilról vásárlók aránya is megugrik.

Évek óta a Black Friday indítja el a hazai e-kereskedelem legforgalmasabb időszakát, amelytől elkezdődnek a karácsonyi vásárlások. A felhasználók jelentős része már eddig is erre karácsony előtti pár hétre időzítette a nagyobb beszerzéseket, de az Extreme Digital ma tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy idén egyfajta trendfordulóra számítanak, mivel előrejelzéseik szerint novemberben nagyobb forgalom várható decemberinél a hazai online kiskereskedelmi piacon.

Kérdésünkre Várkonyi Balázs ügyvezető kifejtette, hogy a következtetésre a kereskedelemmel kapcsolatos keresések mennyiségéből, az októberi forgalomból és a tavalyi arányokból jutottak. Tavaly ugyanis még nagyjából 60-40 százalékban a december dominálta a forgalmat, de idén ez már a november irányába billenhet. Ehhez pedig még hozzátartozik, hogy Románia nagyjából öt évvel előbb indította a fekete péntekkel kapcsolatos marketing-kommunikációt, és ott már tavaly is a novemberi hónap volt a domináns, az ugyanúgy nagyjából 60-40 százalékos arányon belül.

A hazai változás része, hogy egyre több online kiskereskedő indít "Black Friday"-szerű akciókat, míg tavaly 62 százalékuk, addig idén ez már a 80 százalékot is elérheti - idézi a cég a GKI Digital adatait. Ugyanakkor a kutatóintézet korábban azt is említette, hogy a piac erősen a legnagyobbakra koncentrálódott - mint például az Extreme Digital, az eMAG és a MediaMarkt -, így a webáruházak 32 százaléka számára a fekete péntek egyáltalán nem hozta meg az előzetes forgalmi várakozásokat. A kiskereskedők tavaly is inkább az ünnepi időszaknak köszönhették a kiemelkedő forgalmukat a negyedik negyedévben, mégis egyfajta nyomásként élik meg, hogy akciókat indítsanak a Black Friday keretében is.

enet_blackfriday_2017

Az eNET 2017-es Black Friday kutatására vonatkozó eredményei

A kereskedők számára ugyanis ez "az akciós nap" hónapokig tartó előzetes felkészülést, készlethalmozást igényel. Ráadásul ez a nap Magyarországon kereskedőnként eltérő lehet, hiszen hivatalosan november 23-án lesz, de például az Extreme Digital november 16-án tartja. A futárszolgálatokra helyezett nyomás pedig mindenhogy jelentős, tavalyelőtt 900 ezren kapták még csúszással a csomagjukat, és ez tavaly sem csökkent jelentősen a 800 ezres számmal. Az Extreme Digital a csúszások megoldására most saját futárszolgálattal is készül, kifejezetten a háztartási gépek kiszállítása miatt, de egyelőre csak kis létszámú autóval rendelkező tesztüzemben. Termékek tekintetében ugyanis a háztartási és elektronikai cikkek, valamint a játékok kiemelten népszerűek ebben az időszakban.

Ilyenkor erősebb a mobilos vásárlás

Érdekes kérdés a vásárlásindítások alakulása is a Black Friday kapcsán, mivel ekkor jelentősen megnövekedik a mobilról vásárlók aránya. A felhasználók ugyanis tisztában vannak vele, hogy az akciós készletek gyorsan fogynak, ezért már reggel, vélhetően az ágyukból elindítják a vásárlást a mobiljukkal a kezükben. Az akciós nap reggelén 70-80 százalék a mobilos megtekintés, és a többség a megtekintés mellett meg is ejti a vásárlást.

Az év közben tapasztalható cross-device használatra vonatkozó kérdésünkre Várkonyi hozzátette, hogy nagyjából 50-50 százalék a megtekintések aránya a kétfajta eszközről, viszont 65 százalékban maga a vásárlás PC-n zárul a magyar vásárlók körében. Ez az arány nagyjából összhangban van más hazai cégeknél, mint például a Bónusz Brigádnál mért értékeknél, viszont ellentétben áll a nemzetközi trendekkel. A Black Friday viszont a tapasztalat szerint fordít a berögzült vásárlási szokásokon is, és ráveszi a felhasználókat, hogy mobilon nyomják meg a vásárlás gombot is.

A GVH is figyel

A napokban az Alza.hu akciói kapcsán indított Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatából, és 2017-ben az Extreme Digital bírságából is látszik, hogy a GVH is figyelemmel követi az akciók megfogalmazásait, hogy azok ne sértsék meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A hivatal szerint a problémát legfőképp az "akár" kifejezéssel kezdődő szlogenek jelentik, amelyek azt sugallják, hogy a fogyasztók kiemelkedő mértékű kedvezményre tehetnek szert, nem csak a termékek egy szűk körét vehetik meg olcsóbban. Az elvi állásfoglalás szerint az "akár" állítás feltétele, hogy "ha a kereskedelmi gyakorlattal érintett termék-, szolgáltatás csoport tipikusnak minősülő és legalább 10%-ot elérő aránya vonatkozásában ténylegesen elérhető a meghirdetett kedvezmény".

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Refaktorálás, Agile, API-tervezés, PWA és Alexa a gyakorlatban. HWSW mobile! idén is. November 21-22.