A legfontosabb régiókban lassul a Facebook növekedése
Éppen a legnagyobb bevételeket jelentő európai és amerikai-kanadai régióban lassul a felhasználószám és ezzel együtt a bevétel növekedése a Facebookon. Zuckerberg a többi termékben, leginkább az üzenetküldésben és a Stories formátumban látja a jövőt.
A részvényárfolyam mérleghintába kezdett a Facebook szeptemberrel záruló, idei harmadik pénzügyi negyedéves jelentését követően, hirtelen 5 százalékos esés után most 3 százalékos növekedést mutat, amiből látszik, hogy a részvényesek sem biztosak a Facebook folyamatos további sikerében. Az eredmények nem kifejezetten rosszak, sőt részben még az elemzők előzetes várakozásai felett is teljesítenek, de a vállalat fő közösségi oldalán látszik a felhasználószám növekedési lassulásának tendenciája. Ezt hosszútávon még ellensúlyozhatja a cég más termékeinek növekedése, de látszólag a befektetők ebben még nem teljesen biztosak.
A cég bevétele ezúttal a tavalyi azonos időszakhoz képest 33 százalékkal 13,73 milliárd dollárra nőtt, ami kevesebb az elemzők 13,78 milliárd dolláros elvárásánál. A bevételek nagyját természetesen a hirdetések jelentik, ez a szegmens szintén 33 százalékkal 13,5 milliárd dollárra nőtt. Ráadásul ennek szinte hihetetlen nagy részét, 92 százalékát már a mobil jelenti, mely egy évvel ezelőtt 88 százalék volt. Emellett a profit pedig 9 százalékkal 5,14 milliárd dollárra nőtt, ami meghaladja az előzetes várakozásokat.
A felhasználószám kapcsán a Facebook megjegyezte, hogy korábban tévesen számított bizonyos fióktevékenységeket, amit a mostani jelentésben korrigált. Tehát ebből ered, hogy a hivatalos eredmények szerint az értékek alulmúlják a Wall Street elemzőinek várakozásait, viszont a korábbi számítással részben teljesítenék azt. Részletesebben, a havi felhasználószám a hivatalos eredmény szerint 2,27 milliárd (évről-évre 10 százalékos emelkedéssel), ami a korábbi számítással 2,28 milliárd lenne, de még így is alulmarad a 2,29 milliárdos várakozáshoz képest. Ezen belül az Egyesült Államok és Kanada felhasználószáma az előző negyedévhez képest mindössze 1 millióval növekedett. Európa viszont a korábbi számítás szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2 millióval nőtt volna, azonban a mostani számítás szerint 1 millióval csökkent felhasználószámban.
Hasonló probléma áll elő a napi felhasználószámban, ahol a bejelentett adatok szerint egy évre vetített 9 százalékos növekedéssel 1,49 milliárdos aktivitáson áll a mutató, míg a korábbi számítás és az elemzők várakozásai szerint egyaránt 1,51 milliárdnak kellene lenni. A helyzet pedig hasonló a havi aktivitáshoz, így az amerikai-kanadai felhasználószám a hivatalos adatok szerint 185 millión stagnál már harmadik negyedéve, míg a korábbi számítások szerint 1 milliós növekedés lett volna. Az európai felhasználók napi aktivitása pedig a hivatalos számadatok szerint 1 millióval csökkent, viszont a korábbi számítás szerint 5 milliót nőtt volna.
Szokásosan ennél is többet mond az egy felhasználóra vetített bevétel (ARPU), amely globálisan mérve 6,09 dollárnak felel meg (egy éve 5,07 dollár volt), de ezen belül a régiók szerint jelentős különbségek vannak. A legnagyobb bevételt továbbra is az amerikai-kanadai felhasználók hozzák fejenként 27,6 dollárral, amelyet Európa követ felhasználónként 8,82 dollárral. Lényegében ez a két régió adja a Facebook bevételének 70 százalékát, és ezért sem jelent jót a befektetők szerint a felhasználószám lassulása a régiókban. Ehhez képest az ázsiai-csendes-óceáni felhasználók fejenként 2,67 dollárt hoznak a cégnek, míg a világ többi részéről érkezők 1,82 dollárt. Nyilván mindkét régióban van még növekedési potenciál, de várhatóan nem fogja megközelíteni sem az innen érkező bevétel a legnagyobb két régiót.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az előző negyedév mintájára Mark Zuckerberg ezúttal is megosztotta a minden hónapban legalább egy Facebookhoz kötődő alkalmazást használók számát, ami a vezérigazgató szerint egy jobb mód a közösségük mérésére. Jelenleg több mint 2,6 milliárdan használják a Facebook, a WhatsApp, az Instagram vagy a Messenger valamelyikét, ami százmillióval több az előző negyedévnél. Továbbá 2 milliárdan lépnek napi szinten a vállalat valamelyik alkalmazásába.
Hogyan tovább a növekedéssel?
Nem véletlen emelte ki Zuckerberg a többi facebookos szolgáltatást, hiszen a növekedés kulcsát a jövőben főleg ebben látja. A vezérigazgató elemzői konferenciahíváson adott magyarázata szerint ugyanis az emberek közti kommunikáció főleg a privát üzenetküldés a Stories-készítés felé tolódott el, mivel már nem szeretnének mindenkivel mindent megosztani, hanem bizonyos tartalmakat csak egy szűk körben és csak időszakosan tartanának meg. Minderre a vállalatnak Zuckerberg szerint szintén jó termékei vannak, de "még időbe telik a vállalkozás számára míg a közösség növekedése felzárkózik" - mondta.
A Facebook szolgáltatásaival a felhasználók napi szinten 100 milliárd üzenetet küldenek a konferenciahíváson elhangzott információ alapján. Zuckerberg hozzátette, hogy ez nagyobb mennyiség, mint mikor az SMS a csúcson volt, ráadásul itt szövegek helyett képek, videók, linkek is küldhetők - ráadásul az üzenetben a felhasználók több tartalmat osztanak meg, mint amennyit a közösségi oldalakon közzétesznek. A vezérigazgató statisztikái szerint a legtöbb országban a saját szolgáltatásuk vezet, kivéve például az egyik legfontosabb helyen, mivel az Egyesült Államokban az iPhone-ok elterjedtsége miatt az iMessage a vezető üzenetküldő. Úgyhogy a jövőben a Facebook a Messenger és a WhatsApp további fejlesztésére szeretne koncentrálni, hogy azok "egyszerűbbek és gyorsabbak", valamint biztonságosak legyenek, és például a fizetés is több helyen elérhető legyen azokkal.
Ezenkívül Zuckerberg a beszámolójában a Stories-ra helyezett nagy hangsúlyt, amelyben elmondása szerint még jobb a szolgáltatásaik piaci helyzete, mivel a felhasználóik 1 milliárd sztorit osztanak meg minden egyes nap. A vezérigazgató azt mondta, hogy ezt a fajta közlésmódot tartja a "a jövőnek", mivel lehetővé teszi, hogy a tartalmak csak időlegesen jelenjenek meg, ráadásul különböző típusú "hírfolyamokként" képes működni, és ezért is jelent meg a Facebook minden szolgáltatásában. Azonban WhatsAppon és Instagramon a megoldás kétségtelenül nagyobb siker, mint a Stories Facebookon és Messengeren, mégis Zuckerberg szerint hosszútávon fontos a megjelenése ezekben a szolgáltatásokban is. Jelenleg viszont ezek a megoldások még nem termelnek annyi hirdetési bevételt mint a főoldal megszokott hirdetéseit, de ami késik, nem múlik. A Facebook-vezér kijelentette, hogy a megszokott forgatókönyvet követi, így először a közösséget bővíti, majd utána kiterjeszti a hirdetéseket a sztori formátumon belül.