Szerző: Habók Lilla

2018. október 08. 09:21:00

Nagy bajban van a Snapchat

Több fronton is változtatni akar a Snap vezérigazgatója, hogy kimásszon a cég a jelenlegi kétségbeejtő helyzetből. Próbálkozna például az idősebb korosztállyal és fejlődő régiókban való terjeszkedéssel is.

Kiszivárgott egy belső levél, amelyben a Snap-vezérigazgató Evan Spiegel a cég 2019-es terveit és a lehetséges előremenekülési útvonalakat írta meg a munkatársainak - a rendkívül hosszú, belső iratot a Cheddar publikálta. A levél szeptember 26-án készült, miután a céget már a Wall Street elemzői is teljesen leértékelték, amiért képtelen forradalmian új ötletekkel előállni, ráadásul a felhasználószám is 3 millióval csökkent az előző pénzügyi negyedévben, miközben a konkurens Instagram egyre csak nő. A részvényárfolyam ennek hatására 9 dollár alá süllyedt, most pedig már 8 dollár alatt jár, ami hatalmas zuhanásnak számít a 2017. márciusi 24 dolláros tőzsdei nyitáshoz képest.

Spiegel tehát a kollégákat a levéllel szerette volna motiválni, buzdítani, hogy még 2018 negyedik pénzügyi negyedévére is képesek lehetnek elérni a nyereségességet, és ezt a teljes 2019-es évre is szeretné a vezérigazgató végig megtartani, amelynek koncepcióját is vázolta. A levél szerint 2018 volt a változások éve, mikor a Snap egy termékből egy céggé alakult, és a munkatársak megtanultak csapatként dolgozni. Spiegel a cégnél dolgozókat a gepárdhoz hasonlítja, és ezt a hasonlatot végigviszi az egész levélen. Meglátása szerint a (botrányosra sikerült) felületátalakítást gyorsan véghezvitte a csapat, de a gepárdok is csak 30 másodpercig tudják tartani a nagy sebességet, ami utána pihenniük kell, és újraértékelni a környezetet.

Levelében a vezérigazgató belátja, hogy a felületáttervezéssel, vagyis a közösségi és a szerkesztett tartalmak különválasztásával sok mindent csúnyán elszúrtak. A csapat nem hagyott időt a változások kapcsán a folyamatos iterációra és nem alkalmazott A/B tesztelést, hanem azonnal borította felhasználóira a megújult felületet - egyébként a Snapchat-alapító szerint továbbra is ez a helyes modell, csak a módszer volt rossz. A legnagyobb hibát pedig Spiegel szerint a termék fókuszának figyelmen kívül hagyása jelentette, vagyis hogy a felhasználók leginkább a gyors üzenetküldés miatt szeretik a Snapchatet. Az új felület viszont nagyon nehézzé tette a barátok megtalálását a hírfolyamban, úgyhogy a mostani újabb átalakítások ezt a gyorsaságot próbálják újra megoldani, és tökéletesíteni.

Akkor hogyan tovább?

Egyik sikeres módja a szerkesztett tartalmak különválasztásának a barátok bejegyzéseitől, azok a személyre szabott és mobilra optimalizált Discover tartalmak. A felületen jelenleg 18 videós showműsor fut, amelyek havi szinten több mint 10 millió nézőhöz jutnak el, ráadásul az eredeti nézőszám idén triplázódott meg. A szintén cégek által előállított Publisher Stories történetek nézőszáma pedig 20 százalékkal nőtt évről évre. Azonban a Discover felület jelenleg rendkívül túlzsúfolt, úgyhogy hiába van benne potenciál, de még itt is áttervezésre lesz szükség.

snapchat-discover

A 2018 elején áttervezett Discover

A közösségi oldalról pedig a Snapchat innentől kezdve a "legjobb barátok" könnyű elérésére fog koncentrálni, és ebben próbálja megkülönböztetni magát akár az Instagramtól vagy a Facebooktól. Utóbbiak inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy a felhasználó minél több barátot és ismerőst találjon, főleg a közösségi óriás főoldalán egyszerre vannak jelen a távoli rokonok vagy éppen a kollégák is. Eközben a Snapchat sikeresen fókuszálhat a szűkebb baráti körökre, akikkel a felhasználók gyakrabban kommunikálnak és szorosabb kapcsolatot tartanak fönn a szolgáltatásban.

Miért érdemes belevágnod a Scrum képzésünkbe? (x) Október 21-én Scrum alapozó képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

A gyors kapcsolattartás ígéretével viszont a cég az idősebb felhasználókat is szeretné megcélozni, akik a fiatalokhoz képest már állandó jövedelemmel rendelkeznek, és így vonzóbb célpontot jelentenek a hirdetőknek. Az idősebbek számára viszont a jelenlegi formájában kevésbé értelmezhető a szolgáltatás, úgyhogy ezen nehéz lesz változtatni. A másik probléma pedig, hogy a Facebookhoz hasonlóan a Snapchat is könnyen úgy járhat, hogy az idősebb felhasználók miatt a fiatalabbak eltávolodnak az alkalmazástól.

Spiegel további terve szerint pedig a Snap a jövőben nagyobb figyelmet fordítana a fejlődő országokra, mint például Indiára, ahol a többi közösségi szolgáltatás is erősen meg szeretné vetni a lábát. Más cégek már elő is hozakodtak a saját Lite-verziójú alkalmazásaikkal, de a Snapchat egyelőre még kimaradt ebből a körből, és alacsonyabb sávszélességgel vagy régebbi telefonokkal csak nehezen lehet betölteni a képekre és videókra koncentráló tartalmakat.

Szóval a Snap lényegesen szeretné felforgatni, amit eddig az internetezők a csevegős szolgáltatásáról gondoltak. A cég mindeddig az amerikai fiatalok kedvenceként pozicionálta a terméket, amely mostantól inkább a fejlődő régiók és az idősebbek felé terjeszkedne. Spiegel szerint mindenesetre a vállalat már közel jár a nyereséges működéshez, és közben a Tencent és a szaúdi herceg is jelentős összegeket fektetett bele. A teljes megújulás lehet a siker kulcsa a vezérigazgató szerint, hogy a Wall Street elemzői és a hirdetők újra elkezdjenek bízni a cégben, de az ismételt megújulás rosszul is elsülhet, ha a fiatal felhasználók még inkább eltávolodnak a változások miatt, de közben az idősebb felhasználókat sem lehet átcsábítani más szolgáltatásokból.

a címlapról