Szerző: Asztalos Olivér

2018. szeptember 10. 17:10

Megcsapta a bányászláz vége a videokártyák piacát

Egy negyedév alatt 28 százalékkal csökkentek az eladások, de a szereplőknek nincs okuk az aggodalomra.

Rányomta bélyegét a bányászlázból kigyógyult piac a videokártyás eladásokra - derült ki a Jon Peddie Research (JPR) legutóbbi kutatásából. A diszkrét grafikus adapterek darabszám szerinti értékesítése szekvenciálisan, három hónap leforgása alatt közel harmadával, számszerűen 28 százalékkal esett vissza a legutóbbi, második negyedév végére. A csökkenés bőven túlszárnyalja a PC-piac 3,4 százalékos recesszióját, amely kifejezetten gyenge értékesítésekről árulkodik, az elmúlt 10 év átlagát ugyanis 18,2 százalékkal múlta alul a szóban forgó időszak. Ennél talán kevésbé meglepő, hogy bányászok köddé válásának egyértelmű vesztese az AMD és a Radeon.

jpr1
A tervezőcég ugyanis egyetlen negyedév leforgása alatt kereken 4 százalékpontot veszített, amivel 30,9 százalékra esett piaci részesedése. Ez szinte pontosan megfelel az egy évvel korábbi, még bányászláz előtti, 30,3 százalékos értéknek. Kétszereplős versenyről lévén szó hasonló mértékű, ám pozitív változás igaz a konkurens Nvidiára, amely a piac több mint kétharmad részével, számszerűen a darabszám szerinti értékesítések 69,1 százalékával rendelkezik. Ez az előző negyedévnél 4 százalékkal jobb, az egy évvel korábbinál pedig 0,6 százalékkal gyengébb.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A JPR kutatása megjegyzi, hogy a két gyártó, illetve azok gyártópartnerei 5,7 százalékkal kevesebb kártyát szállítottak le mint egy évvel korábban, miközben az elmúlt évhez képest a PC értékesítések 8,8 százalékkal nőttek. Ennek okát a már említett kriptoláz eltűnésének tulajdonítja a JPR, ám azt is számításba kell venni, hogy az értékesített PC-k többsége integrált GPU-val kerül piacra, az ilyen konfigurációkba pedig csak viszonylag ritkán kerül utólag diszkrét videokártya.

jpr2

A gyártók részesedését tendencia még jó darabig megmaradt, az AMD-től ugyanis még jó néhány negyedévig nem számíthat átütő újdonságra a piac. Eközben a vetélytárs Nvidia Turing kódnevű GeForce kártyái már fél lábbal a boltok polcain állnak, a RTX sorozat a hónap végére széles körben elérhető lehet. Ezt követően az alsóház is frissülhet, hírek szerint a jól bejáratott GTX jelöléssel is piacra kerül a Turing, a 2050-es kártyát borítékolhatóan ilyen néven jelennek majd meg valamikor az utolsó negyedév során.

Végül, de nem utolsó sorban a jelentés megjegyzi, hogy a zsugorodás ellenére a GPU-kat és videokártyát kínáló szereplőknek nincs okuk az aggodalomra, a PC-s gaming ugyanis virágzik, a játékosoknak szánt különféle termékekre pedig minden jel szerint tovább növekszik majd a piaci  igény.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról