:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. augusztus 9. 15:57

Partnerprogrammal adna lökést az NB-IoT-nek a T-Systems

A program minden érdeklődő cég előtt nyitott, egyelőre év végéig segíti a fejlesztéseket.

Felpörgetné a hazai IoT szegmenst a T-Systems, a vállalat bejelentette, partnerprogramot indít, amelynek keretében az érdeklődő vállalkozásoknak fejlesztői csomagot biztosít keskenysávú-, azaz NarrowBand-IoT (NB-IoT) projektjeik megvalósításához. A cég nem csak a szolgáltatással, de szakmai segítségnyújtással és egy iparági közösség létrehozásával is igyekszik a területtel szemező cégek hóna alá nyúlni, illetve az M2M kommunikációt hatékonyabbá tévő technológiát népszerűsíteni.

A 3GPP által 2016-ban szabványosított NB-IoT hálózatok kis energiafelhasználás mellett hivatottak beltéreben is jó lefedettséget biztosítani, kifejezetten az IoT eszközök kis adatforgalmú hálózati kommunikációjához. A T-Systems gondozásában itthon már idén üzembe helyezett hálózatok maximális sávszélessége másodpercenként 250 kilobájt környékén mozog, és egyszerre sok, kis teljesítményű eszközt képesek kezelni, amelyek az alacsony energiájú adatátvitel mellett akkumulátorról is akár több évig képesek üzemelni.

nbiotill

Miután frissen megjelent technológiáról van szó, az IoT termékek jelenleg leginkább a meglévő szélessávú mobilhálózatokon működnek, ami jóval költségesebb, mint a kifejezetten a kis adatforgalmú eszközökhöz szabott NB-IoT - ezen igyekszik most változtatni kezdeményezésével a T-Systems. A vállalat NB-IoT hálózata itthon egyébként jelenleg Budapesten érhető el, de a szolgáltatási területet a cég folyamatosan igyekszik növelni.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A T-Systems olyan NB-IoT-re támaszkodó megoldásokat képzel el, mint például a hatékonyabb közüzemi szolgáltatások, az aktuális óraállásokat automatikusan bejelentő okos-mérőórák, vagy épp a hálózatba kapcsolat háztartási gépek, netán a logisztikai eszközök nyomon követése. De a megoldás akár a hulladékgazdálkodás területén is jól jöhet, a szegmensben dolgozó vállalatok szállítási költségeinek optimalizálására.

A vállalat a frissen induló programban egyedi ajánlatokkal várja a potenciális partnereket, akik számára közösségi felületet is biztosít, továbbá szakmai találkozókat workshopokat is szervez a fejlesztőcégek számára, amelyeken keresztül leendő ügyfeleiket is hatékonyabban elérhetik. A T-Systems tesztelési és fejlesztési célra felhasználható csomagját idén december 31-ig vehetik igénybe az érdeklődők, abban a cég SIM-kártyákat is biztosít 500 kilobájt adatforgalommal, továbbá igény szerint egyéni támogatást is nyújt a vállalatoknak. Mindezek mellett a cégek opcionálisan privát APN-t és IPsec-alagutat is igényelhetnek az alkalmazásukhoz. Miután szabványos technológiáról van szó, a partnerprogramban megszülető termékek, szolgáltatások nem csak itthon, de később nemzetközi piacon is értékesíthetők.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.