Szerző: Habók Lilla

2018. július 26. 15:57

Inkább veszni hagyja a Qualcomm az NXP-felvásárlást

Feladta a Qualcomm az NXP megvásárlásának terveit, mert az elmúlt két évben nem érkezett meg Kína engedélye, és már nem is akar tovább várni rá a vállalat.

Nem akar tovább várni a Qualcomm a kínai szabályozók jóváhagyására a holland-gyökerű NXP félvezetőgyártó felvásárlása kapcsán, amelyre még 2016-ban tett 47 milliárd dolláros vételi ajánlatot. A Bloomberg megfogalmazása szerint ez az ügylet az eddigi legnagyobb áldozata a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségnek. Ebből pedig úgy látszik, hogy a ZTE megmentése kapcsán sem sikerült végül megállapodni az országok elöljáróinak, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium felgyorsítsa az engedélyezési folyamatot.

A Qualcomm eredetileg 2017 végére ígérte a felvásárlás befejeződését a befektetőknek, és erre építette fel későbbi stratégiáját is. A gigafelvásárlást az Egyesült Államok és az Európai Unió versenyügyi hatóságai már rég jóvá is hagyták, azonban Kína felfüggesztette az ügylet elbírálását, így nem is volt várható válasz a részükről. A Qualcomm már többször meghosszabbította a vételi ajánlatára vonatkozó határidőt, hogy Kínától mégis megkaphassa az engedélyt, de hiába várt erre.

A most július 25-én záruló legutóbbi időpontról Steve Mollenkopf vezérigazgató már úgy nyilatkozott az egy nappal előtte a pénzügyi negyedéves jelentés kapcsán kiadott közleményben, hogy ha nem érkezik meg a jóváhagyás, akkor a vállalat nem jelöl ki újabb határidőt, hanem eláll az ajánlattól. Márpedig az engedélyezés nem futott be a fennmaradó néhány órában, úgyhogy az amerikai vállalat hivatalosan is lemondott az NXP felvásárlásáról.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ennek következtében a Qualcommnak 2 milliárd dollárt kell fizetni az NXP számára a végül meghiúsult felvásárlás miatt. A cég mégis vállalja a terheket, hogy pontot tegyen a most már reménytelennek tűnő ügylet végére, továbbá így felszabadul 30 milliárd dollárnyi készpénze is, amelyet a felvásárlásra tett félre. A Qualcomm az összegből másik akvizíció helyett inkább részvénypiaci visszavásárlási programot tervez, amelyet a 2019-es pénzügyi év vége előtt fejezne be. A bejelentés hírére az amerikai vállalat részvényárfolyama 5,1 százalékkal nőtt, míg az NXP árfolyama 7,2 százalékot esett.

A pénzügyi helyzetnél nagyobb problémát jelent tulajdonképpen mindkét vállalatnak, hogy most újra kell alkotni a stratégiát, a közös lehetőségek nélkül. Az NXP-nek meg kell győznie a befektetőit, hogy függetlenül is képes lesz fennmaradni a jövőben. A Qualcommnak pedig így is meg kell vetnie a lábát új területeken, mivel a vállalat egyik fő bevételi forrását jelentő mobilos rendszerchipek iránti kereslet az elmúlt időben visszaesett és ezáltal a vállalat bevétele is csökkent. Az NXP felvásárlásával a Qualcomm főleg az autóiparban, valamint az IoT-s, illetve a biztonsági és hálózatos piacon szeretett volna kompetenciát szerezni, és mostani közleményében is azt hangsúlyozza, hogy a felvásárlás nélkül is folytatni szeretné a növekedést a felsorolt területeken.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról