Szerző: Habók Lilla

2018. július 24. 13:50

Az EU-s bírság ellenére is szárnyal a Google

A vártnál sokkal jobb eredményeket mutat a Google-anyacég Alphabet április-júniusi pénzügyi negyedéves jelentése. A vállalat már 2017-ben belépett a 100 milliárd dollárnál magasabb bevételű cégek klubjába, és ez idén sem igazán lehet kérdés.

Megjelent a Alphabet júniussal záruló második pénzügyi negyedéves jelentése, és bombasztikusra sikerült. A jelentés szerint a vállalat összesen 32,7 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 26 százalékkal magasabb az előző év azonos negyedévénél. Az Android operációs rendszer használatának versenyellenes feltételei miatt az Európai Bizottság által kiszabott 5,07 milliárd dollárnak megfelelő (4,34 milliárd eurós) rekordbírság pedig már meg is jelenik a profit csökkenésében. Így a vállalat végül 3,2 milliárd dolláros nettó profitot tud felmutatni a bírság nélkül kalkulálható 8,27 milliárd dollárhoz képest, amellyel jelentősen beelőzte volna az előzi évi eredményt.

Ezáltal viszont a vállalat profitja tíz százalékot csökkent a tavalyi (szintén EU-s bírságot magába foglaló 3,52 milliárd dollárhoz viszonyítva, de azért nem küldte teljesen padlóra az Alphabetet. Sokkal nagyobb problémát jelenthet hosszú távon, hogy az EU a megállapított versenyellenes gyakorlat elhagyására is kötelezte a Google-t, ami később erodálhatja a cég piaci pozícióit. A befektetők viszont úgy tűnik, hogy elégedettek voltak a számokkal, mivel az eredmények bejelentését követően 5 százalékkal nőtt a részvényárfolyam.

A bevételek jelentős részét természetesen továbbra is a hirdetéses üzletág jelenti, ami folyamatos átalakulásban van a mobilos előretörés miatt. Összességében 28,1 milliárd dolláros bevétel érkezett a reklámokból, amelyen belül az aggregált fizetett kattintások 58 százalékot nőttek egy év alatt, miközben 22 százalékkal csökkent egy kattintás átlagára. Ehhez pedig még hozzájárult a Traffic Acquisition Cost hatalmasra rúgó költsége, amelyet a Google más cégeknek fizet, hogy a Google keresője legyen az alapértelmezett a készüléken vagy akár a böngészőkben. A TAC ezúttal 23 százalékos növekedéssel összesen 6,42 milliárd dollár, amelyből a vállalat a Google Network tagjainak 3,41 milliárd dollárt juttatott, és további 3 milliárdot a disztribúciós partnereknek.

google_other_revenue

Emellett viszont nagyon szép arányban növekedett a hardveres termékekből (Pixel, Google Home) és a Play Store-ból, illetve a felhős szolgáltatásokból származó "egyéb bevételek" aránya, ami 37 százalékkal 4,43 milliárd dollárra nőtt. Már előző negyedévben is megjegyezték a cég igazgatói az elemzői konferenciahíváson, hogy a területen jelentős beruházásokat hajtottak végre például adatközpontok, ingatlanok, tenger/óceán alatti kábelek terén, amelyből későbbi növekedést várnak. Ezúttal pedig Sundar Pichai vezérigazgató a híváson azt is megjegyezte, hogy jelentős új ügyfelekkel kötött a vállalat szerződést a felhős üzletágban, köztük például az amerikai Target kereskedelmi üzletlánccal, amely elmondása szerint az üzleti működés kulcsterületeit szeretné a Google Cloud Platformra költöztetni.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Szépen nőttek az "egyéb tétek" kísérleti projektjei is, legalábbis az előző éves 97 millió dollárhoz képest most 145 millió dollárt hoztak be a cégnek. Viszont ezúttal nem csökkentek ezzel párhuzamosan a költségek, hanem a 732 millió dolláros veszteség nagyjából százmillióval több az előző évhez képest.

Mindemellett jelentősen növekedik az alkalmazottak száma is a vállalatnál, a tavalyi 75,6 ezerhez képest már 89,1 ezren dolgoznak összesen az Alphabetnél, a befektetőket nyugtalanító létszámemelkedés tehát rendületlenül folytatódik.

Vannak még bevételi lehetőségek

Érdemes talán kiemelni néhány olyan szolgáltatást, amelyek jelenleg is széles körben ismertek és használtak, de a Google csak mostanában kezd vagy kezdhet pénzt termelni a szolgáltatásokból. Kiemelte például Pichai a Google Mapset, amelyet már 1 milliárdan használnak, és néhány földrajzi régióban évi 50 százalékkal nő a felhasználók száma, úgy mint Indonéziában, Indiában és Nigériában. Ráadásul a gépi tanulással a térkép 25-ször gyorsabban fejleszthető, így év eleje óta már 110 millió épületet rajzolt ki algoritmikusan a Mapsen - jegyezte meg a vezérigazgató. Ezzel együtt viszont a helyi mobilos keresések aránya és így az erre építhető kampányok száma is nő, amihez a vállalat egy új hirdetéstípust kezdett kikísérletezni. A Local Campaigns egyelőre bétában van, de a cég folyamatosan szeretné megjelentetni a promotált helyszíneket és a reklámokat a helyek adatlapjain.

google_translate_ar

További nagyon fontos, de még nem pénztermelő szolgáltatás a Google Translate, amelyről Sundar Pichai ezúttal néhány konkrét adatot is megemlített az elemzői konferenciahíváson. A megoldás napi 143 milliárd szót fordít le, méghozzá az elmúlt negyedévben kiugró volt a fordítások aránya a foci világbajnokság alatt. Az Oroszországba látogató közönség rengeteg szót fordítottak le oroszról - jegyezte meg a vezérigazgató. Ez a szolgáltatás viszont jelenleg teljesen ingyenes és a Google nem is értékesít reklámokat a felületen, ami azért egy jelentős kihasználatlan lehetőség a cég számára.

Elképzelhető lenne, hogy mivel a felhasználók leginkább utazás során használják a fordítást, ezért a hotelekkel, éttermekkel, látványosságokkal kapcsolatos reklámok jelenjenek meg - találgatja a Business Insider. Továbbá másik elképzelhető irány, hogy a nem úton lévőknek utazási ajánlatok vagy nyelviskolák ajánlatai jelenjenek meg. Ezenkívül a Translate más vállalati termékekbe is beépíthető lehetne, ami szintén pénzt termelne a vállalatnak. Pichai azonban nem fejtette ki a híváson, hogy milyen monetizációs elképzelései vannak a Google-nek a hatalmasra nőtt fordítóprogrammal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról