Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 12. 20:38

Az elfogadható tagadás módszere a GDPR felnemkészülés után

Ilyen és hasonló megnemmondások várhatók az idei SYSADMINDAY-en, az üzemeltetők ünnepén!

Rossz belegondolni mi lenne velünk a rendszergazdák nélkül, akik sokszor nem kapnak elég megbecsülést az IT szegmensben - ezt a hibát mi nem követjük el, a HWSW így idén is megrendezi a hagyományos SYSADMINDAY-t az ESET támogatásával, amelyen az üzemeltetőket emeljük piedesztálra. Ahogy az lenni szokott, a rendezvény most is a rendszergazdák hivatalos világnapját megelőző héten rajtol, július 20-án pénteken, a helyszín pedig a HWSW free! meetupokról is jól ismert AnKERT. A kapunyitást 14:15-re lőttük be, a hivatalos program pedig 15:00-kor indul.

Tizennyolc éve indult a kezdeményezés, hogy a rendszergazdák is kapjanak világnapot, amelyen a kollégák, munkaadók (és az egész társadalom) kifejezheti megbecsülését ezen szakma iránt. Ma, amikor az informatikai rendszerek minden korábbinál fontosabbak és bonyolultabbak, és cégeink, intézményeink működését egészében ezekre bízzuk, érdemes legalább egy napot azon szakembereknek is dedikálni, akik ezt üzemeltetik, fenntartják, sokszor munkaidőtől függetlenül, és gyakran forráshiányos körülmények között.

Ebéd után kezdünk!

Érdemes időben érkezni, mert a rendezvény alapkellékének számító virsli és hideg sör mellett az előadások sem maradnak el. Kocsis Tamás, a Secure Networxtől a GDPR gyógymódjáról rántja le a leplet, és néhány szemléletes példán keresztül bemutatja, hogyan is működik az elfogadható, vagy "hihető tagadás", és hogyan igazítható az IT és a rendszergazda élete a GDPR-éra környezetéhez. De a rendezvényen a francia titkosszolgálat online támadásairól és az ukrán-orosz konfliktus során bevetett kártevőkről is lesz szó, Bencsáth Boldizsár, a CrySyS Lab szakértőjének tolmácsolásában.

02:39
 

SYSADMINDAY 2017 összefoglaló

Még több videó

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A SYSADMINDAY-re érkező közönségnek a Microsoft egykor Projekct Honoluluként emlegetett Windows Admin Centerét valószínűleg nem kell bemutatni, az új felügyeleti eszköz izgalmasabb részleteire, mint a fürtműveletek, az S2D támogatás vagy épp a System Insight integráció viszont mindenképp érdemes kitérni, amit Gál Tamással a Netlogon rendszermérnökével egy sör mellett meg is teszünk. A rendezvényt az IP sávszélesség-problémák körképével folytatjuk Angeli János, a RackForest hálózat és infrastruktúra igazgatójának előadásában, akit Czakó Krisztián vált a színpadon a DevOps Akadémiától, aki segít a végére járni, miért ekkora a "hype" a DevOps körül, és mik voltak azok a nehézségek és gordiuszi csomók, amiket a megközelítés megoldott.

sysad

Természetesen idén is lesznek nyereményjátékok, illetve az immár hagyományosnak számító stand-up előadást a többek között a Dumaszínházból és a Showder Klubból is ismert Mogács Dániel tartja. A rendezvény tehát július 20-án pénteken lesz az AnKertben, 14:15-ös kapunyitással. Fontos, hogy a belépés regisztrációhoz kötött, amit a rendezvény weboldalán érdemes már most megtenni, illetve ugyanitt megtalálható a részletes program is. Ott találkozunk!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról