Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 05. 13:06:00

Tovább csiszolja a gesztusos vezérlést az Android P új bétája

A Pixel-tulajok már telepíthetik a rendszer Developer Preview 4 kiadását, amely használat és dizájn terén is hoz kisebb ráncfelvarrásokat.

Apróbb újításokkal megpakolva érkezett meg az Android P legfrissebb fejlesztői verziója, a Beta 3, más néven Developer Preview 4. A kiadás, amellett hogy megkapja az Android júliusi biztonsági frissítését, egy sor bugjavítást is tartalmaz, valamint az előző verzióknál stabilabb működést ígér. A leglátványosabb újítás azonban talán a navigációt érinti, az Android P-ben erősen gesztusokra építő kezelést a cég igyekszik egyszerűbben használhatóvá tenni.

A gesztusalapú navigációra rá is fér a csiszolás, hiszen első blikkre nem kínál számottevő előnyöket az Androidról megismert hagyományos navigációs sávhoz képest, nem rajzolja át alapvetően az eddigi funkcionalitást és még a kijelzőn sem foglal el kevesebb helyet - a felhasználónak viszont újra kell tanulni az alapvető kezelési funkciókat. Szerencsére a Google azért a hagyományos navigációt sem kukázza, a rendszer eddigi béta kiadásaiban legalábbis az megmaradt alapértelmezettként, a gesztusos vezérlést opcionálisan lehet bekapcsolni.

Ha ezt az új Developer Preview verzióra frissítve megtesszük, feltűnhet néhány változtatás az előző verzióhoz képest: a vissza gomb háromszögének egyik oldalától megszabadultak a tervezők, még minimalistább megjelenést kölcsönözve neki - a lapos home gomb ugyanakkor változatlanul megmaradt. Utóbbit jobbra húzva jelennek meg a nemrég használt appok, ezen az oldalon pedig a home gombot kvázi csúszkaként használva is navigálhatunk - ez utóbbira a cég most nagyobb hangsúlyt fektet, a görgetősáv immár szinte teljes szélességében kitölti alul a kijelzőt.

androidp

A vállalat az új bétában mára a home gombtól balra tátongó űrt is igyekszik kitölteni, ide a hajdani appváltó gomb helyett az aktuális tevékenységhez kapcsolódó funkciógombok kerülnek, gépelés közben például billentyűzetváltó (ha többféle virtuális klaviatúrát is használnánk) vagy épp a kijelzőelforgatás ki- és bekapcsológombja. Az új kiadásban a Google a rendszerikonokat is átrajzolta, azok ahol még volt ennek hely egyszerűsödtek, vékonyabb vonalvezetést kaptak, a stabil kiadásig persze valószínűleg látunk még majd hasonló dizájnfinomításokat. Érdekes újítás továbbá, hogy a beállítások között már egy a fájlfogadási előzményekre vonatkozó menüpont is érkezik, amelyben a rendszer egy listában foglalja össze a Bluetooth-on kapott tartalmakat (ez utóbbi egyébként már március óta bujkál a bétában).

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról (x) 90 fős előadó lesz a konferencián, segítve az eligazodást, kiemeltük neked a hét kedvencünket.

A vállalat az Android P-vel tehát az elmúlt évekhez képest is jelentős változásokat hoz majd az rendszer felületére (még ha opcionálisan is), az ugyanakkor még mindig nem teljesen világos, mi a cég motivációja az új gesztusalapú kezelés bevezetésére. Hasonló koncepciót láthatunk az iPhone X-nél is, ott ugyanakkor a fizikai gomb kivezetése tette szükségessé az újfajta navigációt - a Google-nél ez inkább tűnik egyszerű trendkövetésnek, akárcsak az ugyancsak az Apple által elterjesztett notch-ok. Az Android P stabil rajtjánál mindenesetre kiderül majd, mennyire lesz népszerű ez a fajta kezelés a felhasználók és nem utolsó sorban a gyártók körében, akik akár úgy is dönthetnek, saját Android variánsukból egyszerűen kihagyják a funkciót.

Ahogy az új bétát bejelentő blogposztjában a Google kiemeli, a frissítéssel a rendszer már "közel végleges" formájánál jár, és az összes hivatalos Android P API is elérhető hozzá (ez 28-as API szintet jelenti), a fejlesztők így már felkészíthetik alkalmazásaikat az új rendszerre. Az Android P Developer Preview 4 egyelőre csak a Google Pixel készülékekre érhető el, a keresőóriás ígérete szerint azonban a következő hetekben minden támogatott okostelefonra megérkezik. Aki az előző bétát már telepítette készülékére, automatikusan megkapja majd frissítésként az új verziót.

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 19. 22:34

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.