:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. június 20. 14:08

Lapátolják a pénzt a publikus felhőbe a szolgáltatók

Az első negyedévben közel harmadával növelték befektetéseiket a piaci szereplők.

Lassulás helyett tovább növekednek a publikus felhőszolgáltatók adatközpontos beruházásai - derül ki a Synergy Research adataiból. A piaci szereplők első negyedéves összberuházás 32 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindez egyben azt is jelenti, hogy szóban forgó első negyedéves költés rekordot jelent az elmúlt bő két évet, illetve egészen pontosan kilenc negyedévet tekintve. A gyarapodás különösen annak fényében kiemelkedő, hogy az elmúlt években rendre visszaesést, illetve legfeljebb 10-20 százalékos növekedést hozott az első negyedév.

A Synergy Research szerint a publikus felhőszolgáltatók negyedéves költése 11 milliárd dollár környékén mozgott, amely a vasak, tehát a szerverek, tárolók, illetve a hálózati eszközök mellett az ugyancsak tetemes kiadást jelentő szoftvereket, tehát például az operációs rendszereket, valamint virtualizációs és biztonsági megoldásokat is. A Synergy szerint a nagy (hyperscale) szolgáltatók dominálják a felhős piacot, a növekedésnek pedig egyelőre nem látszik a vége, a kutatás ugyanis a következő 5 évre folyamatos növekedés jósol, amivel együtt az IaaS, PaaS, SaaS megoldásokat is tovább népszerűsödnek majd.

msolympus

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A tendencia nagy nyertesei az ODM-szereplők (bérgyártók), amelyek az IDC legutóbbi jelentései szerint a globális szerverpiac már 24,4 százalékát fedik le, ami bő 4,5 milliárd dolláros forgalmat takar. A tárolóknál is hasonlóan szép részesedéssel bírnak az ODM-ek, a 23,9 százalékos szelet 3,1 milliárd dolláros bevételt jelent a 13 milliárd dolláros piacból. Az bérgyártók szárnyalásának oka, hogy a nagy szereplők szereplők (Microsoft, Amazon, Google, Facebook) egy ideje házon belül végzik adatközpontjaik tervezését, illetve építését, amire jó példa az Open Compute Project, vagy a Project Olympus.

A megközelítésének számos előnye van. Az érintett szereplők ugyanis személyre szabottabb, az egyes munkafolyamatokhoz (leg)jobban passzoló platformokkal próbálkozhat, miközben a költségek mellett az OEM-ektől való függősék is megszűnik. A Microsoft ennek szellemében az Intel Xeonok mellett AMD Epyc processzorokat is beépít(ett) adatközponjaiban, de emellett még az ARM utasításarchitektúrára épülő Qualcomm és Cavium processzorokat sem maradnak ki. A fejlesztés egyébiránt egy univerzális alaplapot, egy nagy rendelkezésre állású, beépített akkukkal rendelkező tápegységet, 1U és 2U magas szerverházakat, egy nagy sűrűségű tárolótömböt, valamint egy új szekrényszintű PDU-t (power disztribution unit) is tartalmaz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.