Szerző: Gálffy Csaba

2018. május 25. 14:55

Blokkolta: az Apple kitiltotta a Steam Linket

Jóváhagyta majd kitiltotta az App Store-ból az Apple a Steam Link alkalmazást.

Egyelőre mégsem jön iOS-re és Apple TV-re a Valve Steam Link alkalmazása - jelentette be a fejlesztőcég. A vállalat szerint az Apple "üzleti konfliktusra" hivatkozva kitiltotta az alkalmazást az iOS-es App Store-ból, így egyelőre csak az androidos változat áll a felhasználók rendelkezésére. A Steam Link lényege, hogy a helyi hálózaton lévő PC-n futó játékok a mobileszközök képernyőjére streamelhetőek, így azok akár mobiltelefonról vagy tabletről is játszhatóak. A szoftvert még korábban jelentette be a Valve, a múlt héten pedig megjelent Androidra - az eredeti bejelentéstől eltérően azonban az iOS-es kiadás nem érkezett meg, a cég most magyarázta meg, hogy ez az Apple döntésének következménye.

Az ügyben az Apple egyébként nem szólalt még meg, így csak a Valve által kiadott nyilatkozatból ismerjük a történteket. Eszerint május 7-én az Apple jóvá hagyta a Steam Link alkalmazás felvételét az App Store-ba, 9-én pedig a Valve nyilvánosan bejelentette a szolgáltatást. A következő reggelen az Apple azonban visszavonta a korábban megadott jóváhagyását, a lépést azzal indokolva, hogy az "üzleti konfliktusban" áll az irányelvekkel, ezt pedig az első jóváhagyást megadó csapat nem vette észre.

04:42
 

First Look: Steam Link App on iPhone, iPad, and Apple TV

Még több videó

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

A Valve fellebbezett az Apple döntése ellen, azzal védekezve, hogy a Steam Link semmi mást nem csinál, mint helyi hálózaton implementál tükrözést (mint a Remote Desktop), mint tucatnyi más alkalmazás is az App Store-ban. A fellebbezést az Apple döntnökei azonban elutasították, az alkalmazás így nem érhető el jelenleg iOS-re. A Valve azzal zárja közlését, hogy reméli az Apple meggondolja magát a jövőben - utalva arra, hogy a cég egyoldalúan valószínűleg nem igyekszik majd megfelelni az irányelveknek.

Hol a hiba?

Érdekes részlet, hogy a Valve nem közli, egészen pontosan mibe is kötött bele az Apple. Jó eséllyel az lehet a gond, hogy a Steam egy alkalmazásbolt, ezeket pedig csak úgy engedi be saját ökoszisztémájába az Apple, ha előbb megfizetik a 30 százalékos általános sápot minden kifizetés után. Ugyan a Steam Link lényege a képernyő tükrözése, illetve lehetővé teszi, hogy a mobilt (vagy az ahhoz csatlakoztatott kontrollert) beviteli eszközként használjuk. A fentiek mellett azonban a Steam Linkből elérhető a PC-s Steam egyéb funkciókínálata is, így a játékbolt is - vagyis vásárolni is lehet az iPaden vagy iPhone-on. Ugyan az alkalmazások ilyenkor persze nem a mobileszköre érkeznek meg, hanem a hosztként szolgáló PC-re, jó eséllyel ez az, ami nem tetszett végül az Apple-nek.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.