Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 11. 12:28

Elképesztő: kétharmadával nőtt az Nvidia bevétele

Nincs megállás, a vállalat minden téren nőtt, amivel újabb rekordok születtek. Még mindig nem látszik a növekedés vége.

Bőven felülmúlta saját várakozásait az Nvidia - derül ki a chiptervező friss negyedéves pénzügyi jelentéséből. A vállalat február elején még "csak" nagyjából 2,9 milliárd dolláros forgalmat remélt, amellyel szemben végül 3,2 milliárdon állt meg mutató, bő 10 százalékkal felülmúlva az óvatos prognózist. Talán már mondani sem kell, hogy ez újabb rekordot jelent a negyedévek óta meredeken felfelé szárnyaló cég történelmében. Az Nvidia kirobbanó formáját mi sem mutatja jobban, hogy az említett bevétel egészen pontosan 66 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban elért 1,94 milliárdos összeget - ez a növekedési ütem egy startup esetében is elfogadható lenne, egy megállapodott, érett piacon működő vállalkozásnál szinte hallatlan.

Talán még ennél is jobb hír a befektetők számára, hogy az elért profit 145 (!) százalékkal ugrott meg 12 hónap leforgása alatt, amivel az egy évvel korábbi 507 milliós összeg 1,24 milliárd dollárra duzzadt. Az ismételten nagyszerű eredmény mögött ismét a növekedés áll, a vállalat ugyanis minden dimenziójában nőtt, az összes divízió növelni tudta bevételét.

Ismét acélos teljesítmény produkáltak a GeForce-ok. Az elsősorban játékosoknak szánt, de az utóbbi közel egy évben a bányászok által is előszeretettel vásárolt videokártyákra 68 százalékkal nőtt a kereslet, ezzel a részleg forgalma 1,72 milliárd dolláron állt meg. Az Nvidia kártyáira tehát az idei év első három hónapjában is kiugró volt az igény. Ennek egyik oka, hogy bár a bányászláz némileg alábbhagyott, az ezzel párhuzamosan normalizálódó árak hatására a játékosok kezdték el felvásárolni az a GeForce-okat.

Jensen Huang, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy több helyen még továbbra is a szokásosnál nagyobb árréssel értékesítik a kártyákat, azonban a helyzet lassan, de biztosan javul. Az Nvidia ezen saját webshopjával igyekszik segíteni, ahol az összes elérhető GeForce az ajánlott fogyasztói áron vásárolható meg. Emellett Huang azt is közölte, hogy várakozásaik szerint a második negyedévben is marad a tündöklés, vagyis a szezonálisnál jobb számokat várnak a GeForce-okkal foglalkozó részlegtől, amely ezzel felülmúlhatja az első negyedéves számokat.

nv_q_trend

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Bár az utóbbinál szerényebb mértékben, de a munkaállomásokba szánt Quadro kártyák forgalma is határozottan növekedett, az előző évhez viszonyítva 22 százalékkal, 251 millióra nőtt a professzionális termékekből befolyt bevétel. Az Nvidia legutóbb március végén mutatott be új Quadro kártyát az abszolút csúcsot jelentő GV100 személyében, ez azonban a negyedévből hátrelévő pár nap miatt vélhetően csak minimális mértékben járulhatott hozzá a növekedéshez.

A legdurvább gyarapodást most is az adatközpontokba szánt termékek produkálták, az ebből származó bevétel 71 százalékkal nőtt, 409-ről 701 millióra felrántva a befolyt összeget, amely szintén új rekordnak számít. Még megdöbbentőbb a divízió fejlődése, ha megnézzük az előző néhány első negyedévvel összevetve: 88-143-409-701 millió dollár az adatközponti bevétel, tehát gyakorlatilag nulláról sikerült egy gigantikus új üzletágat létrehozni, ráadásul ez nem is tűnik lufinak, a hosszú távú kereslet már most borítékolható.

A Teslákkal tehát egyre vastagodik az Nvidia második lába, amennyiben pedig hasonló ütemű lesz a növekedés, akkor pár éven belül az adatközpontos kártyák akár a GeForce-okat is beérhetik. A vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy nem tartanak a Google TPU-jához hasonló fejlesztésektől, a Volta GPU-kban található Tensor Core végrehajtók ugyanis nem csak nagyobb teljesítményre képesek, de rugalmasabbak ki.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések értékesítése. A részleg szerény növekedést produkált, az előző év hasonló időszakához képest csupán 4 százalékkal 145 millió dollárra tudott emelkedni a részleg bevétele. A vállalat ezzel a részleggel hosszabb távon számol, Huang jövő évre várja az első önvezető taxit, az első önvezető autók megjelenésére pedig 2020-2021 magasságában számít a vezérigazgató. Az Nvidia a egyébként a forgalom nagy részét generáló infotainment megoldásokról fokozatosan helyezi át erőforrásait az önvezető platformra, amelyen már összesen több mint 2000 mérnök dolgozik.

A következő negyedévre 3,1 (+/-2%) milliárd dolláros bevételre számít az Nvidia, ami közel 40 százalékos növekedést jelentene az előző év hasonló időszakához képest.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról