Szerző: Habók Lilla

2018. április 27. 13:50

Már közel 17,8 millió Nintendo Switch fogyott

Továbbra is nagyon jól fogy a Switch és a 3DS is, úgyhogy jól alakul a Nintendo helyzete. Ehhez az előző negyedév szerényen járult hozzá, mert a csúcs a karácsonyi időszaknak volt most is köszönhető, így a teljes pénzügyi évet kimagaslóan szép eredményekkel zárta a vállalat.

Folytatódott a Switch sikertörténete, és így a Nintendo egy kiemelkedően jó, március végével záruló pénzügyi évet tudhat maga mögött. A teljes évben 9,66 milliárd dollárnak megfelelő japán jen volt a nettó árbevétel, ami több mint duplája (115,8 százaléka) az előző év 4,47 milliárd dollárnak megfelelő bevételének. Bár az évet igazán az előző, karácsonyt is magában foglaló pénzügyi negyedév húzta meg, ami önmagában 4,4 milliárd dollárnak megfelelő forgalmat generált a cégnek, de a január és március közötti időszakban is 1,82 milliárd dollárnyi bevétel keletkezett.

A profit a teljes múlt évre vonatkozóan 13,2 százalékos növekedéssel 1,28 milliárd dollárnak megfelelő, de ehhez az előző negyedév csak 40,8 millió dollárnyit tett hozzá, ami szerény 2,2 százalékos növekedést jelent. Tehát az elmúlt pénzügyi évhez az előző negyedév nem sokat tett hozzá, viszont a teljes pénzügyi év abszolút sikernek könyvelhető el a Nintendo életében.

A siker nagyrészt a Switch lenyűgöző eladásainak köszönhető, melyből a tavaly márciusi megjelenése óta idén március végéig összesen 17,79 millió darab fogyott - több mint amennyit a Wii U-ból valaha is el tudott adni a cég, ami 13,56 milliót jelent. Mint tudjuk a Nintendo-igazgató Kimisima Tacumi egy korábbi nyilatkozatából, hogy 2019 március végéig 37 millióra szeretné emelni az eladott Switch egységek számát. Emellett a Nintendo 3DS eladása továbbra is szépen halad, már 72,53 milliót értékesített belőle a vállalat, összesen 365 millió szoftverrel együtt, melyek közül a Pokémon Ultra Sun & Pokémon Ultra Moon volt a legnépszerűbb (7,51 millió eladással). Viszonyításképp, a legnagyobb sikerterméknek még mindig a Nintendo DS számít 154 millió eladott darabbal, és mellette 949 millió szoftverrel.

nintendo_switch_eladasok

A Nintendo Switch eladásai az elmúlt egy évben

Külön említést tett a Nintendo Switch szoftvereladásairól is a cég a pénzügyi év zárulása kapcsán. Március végéig közel 69 millió játékot sikerült eladni a konzol mellé. A legjobban még mindig a Super Mario Odyssey fogy 10,41 millió példánnyal, és a dobogó további két fokán sincs változás, a Mario Kart 8 Deluxe 9,22 milliónál tart, míg a Legend of Zelda: Breath of the Wild 8,48 milliónál, és említésre méltó még a Splatoon 6,02 milliója, ami főleg Japánban sikeres. Mindennek köszönhetően a Nintendo "digitális eladásai" is új rekordot ütöttek meg az 556 millió dollárnak megfelelő eladással az előző pénzügyi évben. A cég azonban hozzáteszi, hogy majd a második év lesz fontos mutató az eladások szempontjából, mikor már az újdonságérték megkopott és már túl vannak a vásárlók a kezdeti "tesztelési" szakaszon.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Hogy miért sokkal sikeresebb a Switch a Wii U-nál, arra számos okot lehet találni. A Wii U esetében az érintőképernyős kontroller nem hozta meg a tervezők által várt áttörést, míg a Switch mozgásalapú irányítás és a játékok sokkal összehangoltabbak, illetve bárhol és bármikor lehet velük játszani. Másrészt a Wii U-ra a Nintendón kívül más fejlesztők nem készítettek érdemben címeket, míg a Switch-en már most elérhető például a Doom vagy a Wolfenstein II: The New Colossus - jegyzi meg a The Next Web. Ráadásul a Nintendo kifejezetten szeretne együttműködni más partnerekkel, amelyet a startupoknak kiírt pályázata is alátámaszt. Olyan vállalkozásokat keres, amelyek újszerű megközelítést hoznának a konzolhoz, mint amilyet a napokban megjelenő karton kiegészítőkből álló, főleg gyerekeknek szóló Nintendo Labo.

A vállalat a jövőben is a hordozható konzolok és a játékok eladására szeretne összpontosítani Kimisima Tacumi részvényeseknek és befektetőknek szóló levele szerint. Tehát ugyan a Nintendo továbbra is kísérletezik az okostelefonos játékokkal (például Super Mario Run, Animal Crossing, Fire Emblem Heroes), de saját bevallása szerint még nem sikerült megfelelő profitot elérni. Így a bevételszerzés legfontosabb mozgatóját még mindig abban látja, hogy a konzolokat olyan régiókba és háztartásokba is elvigye, ahol eddig még nem volt jellemző a használatuk. Továbbá a vállalat a meglévő vásárlók elégedettségére is nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a jövőben, a My Nintendóban megjelenő tagsági bónuszokkal és új szolgáltatásokkal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról