Szerző: Asztalos Olivér

2018. április 06. 13:17:00

Apple: csak jövőre jön az új Mac Pro

Tovább tart az új munkaállomás elkészítése, mint azt sokan gondolták, ám az Apple egy minden szempontból jobb gépet ígér a türelemért cserébe.

Egy évet követően ismét összehívta az amerikai tech sajtó krémjét az Apple, hogy ismertesse a professzionális személyi számítógépekre vonatkozó terveit. Az összejövetelen elhangzottakból kiderült, hogy a többek által idénre (vagy inkább már tavalyra) remélt önálló Apple munkaállomás, vagyis a Mac Pro csak valamikor jövőre kerül piacra. A cupertinói cég ezt a minőséggel indokolja, a következő Apple csúcs munkaállomást ugyanis nem csak hardveres, de szoftveres szempontból is igyekszik csúcsra optimalizálni.

A teljes képhez érdemes feleleveníteni az egy évvel korábbi esemény főbb mondásait. Tavaly áprilisban az Apple rendhagyó módon elismerte, hogy a henger formájú Mac Pro tervezési iránya zsákutcának bizonyult, az egyedi, kompakt formatervvel párosított (csendes) hűtési megoldás túl komoly kompromisszumokat kényszerített ki, korlátozva a frissítési lehetőségeket. Ezért az Apple alapjaitól gondolja újra csúcs munkaállomás felépítését, így az utód szakít a rosszmájúak által csak szemeteskukának gúnyolt dizájnnal, helyére pedig egy merőben eltérő konstrukció érkezik, amely például vélhetően már csak egyetlen, erősebb videokártyát tartalmaz majd.

Apple: nem hagyjuk a Mac Pro felhasználókat az út szélén

A vállalat azt is hangsúlyozta, hogy igyekszik a korábbinál jobban hallgatni a felhasználói visszajelzésekre, amelyek alapján például nagyobb hangsúlyt kap a következő Mac Pro bővíthetősége, az Apple ugyanis egy moduláris(abb) megoldásban gondolkoznak. Ezzel egy időben a vállalat azt is belátta, hogy a bizalomért cserébe a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie, többek között ezért is kezdte el nyíltan taglalni a mindaddig meglehetősen zárkózott, kérlelhetetlennek tűnő cég a professzionális felhasználókat érintő PC-s terveit.

Kitárulkozását idén tovább folytatta az Apple, amely elmondta, hogy a fejlesztések minőségének javításához egy külön csapatot hozott létre. A hardverfejlesztésért felelős John Ternus alelnök által kormányzott Pro Workflow Team feladata összetett, amely nem csupán a vasat, hanem az azon futó szoftvereket is fejleszti, a szoros együttműködés célja pedig egy remekül optimalizált, harmonikus platform létrehozása, amely a felhasználók legfájdalmasabb élményein igyekszik enyhíteni. Bár a hozzávalók egyre több része érkezik házon belülről (pár éven belül már a CPU is), az eltérő felhasználói igények miatt a feladat közel sem triviális.

macpro13

Ezért Ternus és csapata a lehető legközelebbről próbálja tanulmányozni a potenciális vásárlók, grafikusok, tervezők, illetve más kreatívok munkafolyamatait és tapasztalatait. Az Apple viszonylag hamar rájött, hogy ez akkor működhet a leghatékonyabban, ha pár szakmai kiválóságot szárnyai alá vesz, ezért a Pro Workflow Team már jó néhány ilyen keményvonalas Pro felhasználót szerződtetett le teljes állásba, illetve részmunkaidőbe. Ezek között egyaránt vannak grafikusok, videósok, 3D animátorok, illetve zeneszerzők, amelyeknek hála valós anyagokkal és munkafolyamatokkal kísérletezgethetnek az Apple fejlesztőközpontjában.

Ternus szerint ez rengeteget segít, a benchmarkok és az automatizált tesztelés ugyanis nem biztosít teljes körű minőségellenőrzést, amire egy konkrét példát is felhozott a szakember. A 3D animátorok körében közkedvelt, meg nem nevezett szoftver esetében az egyik finomhangolást kínáló ablak megnyitása olykor másodpercekig tartott, amely egy napi több órás munka során akár százszor is meg kell várni, ez pedig már percekben mérhető időt emészt fel, nem utolsó sorban pedig bosszúságot okoz.

A probléma felismerését követő nyomozás során az Apple viszonylag gyorsan rájött, hogy a hiba a grafikus meghajtóprogramban rejlik, amelynek finomhangolását követően megszűnt a bosszantó jelenség. Ezzel a módszerrel számos olyan szoftveres vagy akár hardveres hibát javíthatnak ki, illetve szűk keresztmetszeteket tárhatnak fel, amelyre rossz válasz lenne a nyers erő növelése, vagyis a processzor, a GPU, vagy akár a memória kapacitásának bővítése.

mac-pro

Az optimalizálás mellett a következő generációs Pro Macek tervezése is a Pro Workflow Teamre hárul. Ehhez kiváló alapot nyújtanak a feljebb ecsetelt esetekből eredő értékes tapasztalatok, hisz bár számos hibára nem a nagyobb vas jelenti a legjobb gyógyírt, a jövőbeni hardveres fejlesztési irány meghatározása alapvető fontosságú. A már csak jövőre piacra kerülő Mac Próról nem sok új részletet árult el az Apple, a tavaly pedzegetett irány azonban nem változott, vagyis az Apple továbbra is egy moduláris, bővíthető(bb) koncepcióban gondolkozik, amelyre a potenciális vásárlók egy relatíve nagy része igényt tart. Az Apple új főhadiszállásán tartott találkozó során erre házon belül is nagy az igény, a Techcrunch például számos belső használatra fenntartott külső GPU-t látott MacBook Prókhoz kapcsolva.

a címlapról