Szerző: Asztalos Olivér

2018. április 4. 08:30

Csorbákat köszörül az iOS 11.3

Számos hibát javít, illetve égető hiányosságot is pótol az iOS 11.3, így már kikapcsolható szoftveres lassítás, illetve monitorozható az akku állapota, emellett pedig javult a rendszer biztonsága.

Múlt hét vége óta telepíthető az iPhone-ok és iPadek operációs rendszerének, azaz az iOS-nek legújabb végleges, 11.3-as verziója. A szoftver több hiányosságot pótol, így például már kikapcsolható az iPhone-ok nagy port kavart szoftveres lassítása, videoklipekkel bővült az Apple Music, javult a biztonság, ezek mellett pedig egyes régebbi készülékek esetében a rendszer reakcióideje is jobb lett. A teljes képet ugyanakkor némileg rontja, hogy a lassan egy éve beígért AirPlay 2 és Messages on iCloud végül kimaradt a 11.3-as verzióból, a sokak által vár képességek pedig csak a következő, 11.4-es kiadással élesednek.

A legnagyobb figyelmet az egyelőre béta állapotban lévő Battery Health funkció kapta, amely amellett, hogy könnyen hozzáférhető, hivatalos adatot szolgáltat az akkumulátor mindenkori maximális kapacitásáról, illetve javaslatot tesz, ha szükséges az akkumulátor cseréje, nem utolsó sorban pedig kikapcsolhatóvá teszi a szoftveres lassítást. Az Apple ezzel a tavaly decemberben kirobbant botrányra igyekszik gyógyírt szolgáltatni, a vállalat ugyanis pár hónapja beismerte, hogy visszafogja az öregedő, pontosabban gyengülő akkumulátorral szerelt iPhone-ok teljesítményét.

ios113

Ahogy a cég fogalmazott, a lítiumion akkumulátorok bizonyos körülmények között (pl. hidegben vagy alacsony töltöttség esetén) nem képesek kiszolgálni a telefonok egy-egy feladatnál hirtelen megugró feszültségigényét, amely jelenség hatványozottan jellemző a régebbi, több száz töltési cikluson átesett, "fáradtabb" telepek esetében - ilyenkor a telefon egyszerűen kikapcsolt.

Az Apple a hasonló leállásokat megakadályozandó az iPhone 6, 6S és SE modellekre még 2016-ban kiadott egy frissítést, amely "kiegyengeti" a magas energiaigényű csúcsokat a processzor sebességének megregulázásával. Ez a funkció az iOS 11.2-vel az iPhone 7-re is eljutott, illetve a későbbiekben további modellekre is megérkezik majd. A 11.3-mal befutott Battery Health menüpont alatt ez manuálisan felülbírálható, a felhasználó mostantól saját felelősségére dönthet a maximális processzorteljesítmény mellett, az esetleges váratlan leállások kockázata mellett.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ugyancsak az akkumulátort érinti az iPad-töltéskezelés címen futó funkció, amely az Apple ígérete szerint folyamatos tápellátás esetében tartja karban a beépített telepet. A táblagépet ugyanis számos esetben használják utcai elárusítóhelyeken, vagy számítógépes kasszarendszerek részeként, a kvázi megszakítás nélküli tápellátás mellett pedig az akkumulátor (eddig) nem kapta meg az optimális kondíció megőrzéséhez szükséges kezelést.

ios_privac

Szintén rendkívül hasznos, hogy az iOS mostantól a személyes információk használatbavétele előtt egy ikonnal és egy hivatkozással egyértelmű engedélykéréssel nyit. Ennek gyökeréről még tavaly ősszel írtunk, amikor is kiderült, hogy néhány kódsorral könnyen lemásolható a jelszót bekérő párbeszédablak, ily módon pedig egyszerűen megszerezhetőek az óvatlan felhasználók belépési adatai. Emellett az operációs rendszer már azt is jelzi, ha az Apple bármilyen okból éppen használja a felhasználó személyes információt, a figyelmeztetés pedig egy rövid magyarázatot is nyújt. Ugyancsak az adatvédelemre irányul, hogy a Safari csak azután tölti ki automatikusan a felhasználóneveket és jelszavakat, hogy a felhasználó kiválasztotta azokat egy webes űrlapmezőben.

Mindezek mellett az Apple Music szolgáltatás immár videoklipek lejátszására is képes, a vizuális élményt pedig az ARKit 1.5 bővíti tovább. Utóbbi már lehetővé teszi, hogy a fejlesztők a kiterjesztett valóság lehetőségeit kiaknázva vízszintes felületek mellett a függőleges felületeken is digitális objektumokat helyezzenek, például falakon és ajtókon, miközben az új verzió magasabb felbontású kameraképeket is támogat. Az új funkciók és hibajavítások teljes listája az Apple weboldalán érhető el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról