Szerző: Hlács Ferenc

2018. március 8. 16:46

Kineveti és fittyet hány felhasználóira az Alexa

Az Amazon már dolgozik rajta, hogy helyre tegye virtuális asszisztensét, amely váratlan nevetgéléssel hozza a frászt az okoshangszoró-tulajokra.

Nem bírnak magukkal az Alexával szerelt okoshangszórók, az Amazon Echo modellek és társai az elmúlt hetekben több esetben is váratlan nevetésben törtek ki, a rémült felhasználók beszámolói alapján. Mint azt ez a Twitteren közzétett videó is mutatja, az eszköz látszólag minden előjel nélkül játszik le nevetést, többen sokáig hiába keresték a hang forrását. A kacagó hangszórókról sokan beszámoltak, és az Amazon is vizsgálni kezdte az ügyet. Az eszközök egyeseknél véletlenszerű hangparancsokon nevették el magukat válasz helyett, míg más esetekben magukban nevetgéltek - főleg ez utóbbi esetek miatt esélyes a hiba az idei bug-Oscarra.

Az Ars Technica maga is megkereste az Amazont az ügyben, a cég pedig válaszában arról beszélt, a nevetést félreértett hangparancsok okozzák. A vállalat szerint ritka esetben az asszisztens egyes utasításokat "Alexa, laugh", azaz "Alexa, nevess" parancsnak értelmezhet. A mostani eseteket követően ezt a parancsot a cég kikapcsolja és az "Alexa, can you laugh?" kérdésre cseréli, amely miután hosszabb, kevésbé valószínű, hogy fals pozitív értelmezéseket eredményez majd. A kérdésre az eszközök továbbá nem csak nevetéssel, de szóbeli megerősítéssel is válaszolnak majd: "Sure, I can laugh".

amznechoill

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A fenti nyilatkozat ugyanakkor nem ad választ a teljes csendben kuncogó hangszórók jelenségére - utóbbiaknál érdemes lehet ellenőrizni a készülék tevékenységelőzményeit. Ezek listája az Alexa mobilappjában visszakövethető, a rendszer ugyanis minden hangparancsot rögzít, amelyre úgy gondolja, hogy az Alexának válaszolnia kell. Innen hamar kideríthető, hogy mit talált viccesnek a hangszóró.

Twitteren egyébként többeknél az asszisztens nem csak jókedvű, de makacs is volt, és amellett hogy kinevette felhasználóit, a kapott utasításokat sem hajtotta végre. Abban a korban, mikor a tech óriások mesterséges intelligencia potenciális veszélyeinek megelőzésére milliárd dolláros szervezetet alapítanak, határozottan aggasztó lehet ha otthon a virtuális asszisztens a kérésre lesajnáló nevetéssel válaszol. Szerencsére azonban még nem az Alexa hozzáállásával, sokkal inkább a fülével volt a probléma, az Echo tulajdonosok így egy darabig még nyugodtan aludhatnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról