Szerző: Gálffy Csaba

2018. február 5. 17:43

Tovább reped a Windows-as-a-Service

Éveket csapott le a Microsoft a soron következő Office-kiadás támogatásából. De nem csak abból, vállalati környezetben a Windows 8.1 is páriának számít majd. A Windows 10 frissítésére viszont kapnak még fél évet a cégek.

A Microsoft a Windows 10 rajtjától fogva egyértelművé tette, hogy ez az utolsó "főverzió", a Windows fejlesztését ezt követően féléves mérföldkövek mentén képzeli el a cég - ahogy az például az Ubuntu esetében hosszú ideje zajlik. Ez az otthoni felhasználók számára bosszantó lehet, a nagyvállalati üzemeltetőket azonban az első másodperctől kezdve rettegéssel töltötte el. A Microsoft ugyanis mindössze 18 hónapos támogatási periódust határozott meg az egyes mérföldkövek számára, vagyis a Windows 10 legelső, 2015. novemberi (1511) kiadása 2017. október 10-én támogatását vesztette. A vállalati ügyfelek nyomására az ősszel a Microsoft úgy döntött, hogy tekintettel a nagyon új megközelítésre, egyszeri 6 hónapos haladékot biztosít az Enteprise és Education változatokhoz, így azok 2018 áprilisáig kapják a biztonsági és egyéb frissítéseke

Lassan a második mérföldkő, a 2016 augusztusi 1607 támogatásának vége is a nyakunkon: ez április 10-én jár le idén. A Microsoft úgy tűnik újra érezte az ügyfelek irányából a nyomást és újra meghajolt az igények előtt, de immár hivatalos gyakorlattá emelve azt. Eszerint az Enterprise és az Education kiadásokhoz a 1607, a 1703 és a 1709 verziószámok esetében is érkezik a 6 hónapos hosszabbítás, így ezek immár teljes 24 hónapos támogatást élveznek. A ZDnet által idézett indoklás gyakorlatilag megegyezik azzal, amit a Microsoft-illetékesek a 1511-es esetében is mondtak: egyes szervezeteknek egyszerűen több időre van szükségük a "Windows mint szolgáltatás modell" bevezetéséhez.

msft_support

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ha pedig ez sem lesz elegendő, akkor a 1607-tel kezdve a Microsoft elérhetővé tesz fizetős támogatási szolgáltatást is - egyedi árazás alapján. Ez egyébként normálisan megtalálható a cég üzleti modelljében, vállalati szolgáltatások címszó alatt, így ebben nincs nagy újdonság - hacsak az nem, hogy a cég egyértelműen rámutat, akinek nem elegendő a 24 hónapos támogatás, az nem kap további (ingyenes) kiterjesztést.

A Microsoft azt is bejelentette, hogy a "hosszanfriss" (Long Term Servicing Channel, LTSC) Windows 10 következő verziója 2018 őszén érkező 1809 lesz majd. Ez az a licenc, amely nem igényli a kötelező frissítést, az adott telepített verzióhoz kizárólag biztonsági frissítések érkeznek, az új képességek nem. Ehhez 5+5 éves támogatást nyújt a Microsoft, a régi támogatási minta szerint, viszont kizárólag üzleti kritikus környezetbe, nagyvállalatoknak kínálja azt a cég. Az LTSC-ből számos elem hiányzik, így nincs benne Store, Edge és Cortana-integráció sincs.

Szűkebb Office-támogatás

Ha a Windows-támogatás oldalán puhított a Microsoft, akkor az Office-nál komoly (és váratlan) keményítés érkezik. Az előfizetős Office 365 ProPlus csomagok 2020. január 14. után kizárólag az aktívan támogatott Windows 10-en lesznek támogatottak, semmilyen más operációs rendszer nem elfogadott. 2020. január 14. ismerős dátum lehet rendszergazdáknak, ekkor jár le a Windows 7 5+5 éves támogatási ciklusa, ezzel együtt azonban a Microsoft saját hatáskörben a Windows 8.1-et és a Windows Server 2016-ot is kihúzza a felhasználók alól, noha azok a rendszerek még évekig élvezik a Microsoft frissítéseit. Sőt, a már említett Windows 10 LTSC is kiesik a támogatási körből, függetlenül attól, hogy támogatt-e egyébként a rendszer.

A Windows Server kivezetése azért lehet fájdalmas, mert sok helyen VDI vagy Remote Desktop környezetben kínálják az Office-hozzáférést az alkalmazottaknak. Nekik a Microsoft a Windows 10 és a Windows Server idei verzióival érkező új generációs Remote Desktop technológiát javasolja, ezekre 2020-ig még lesz idő átállni.

Az Office 2019, az irodai programcsomag ezt némileg bonyolítani fogja. Ez alapesetben szintén Windows 10 támogatott verziót igényel (Windows 7 és 8.1 egyáltalán nem támogatott), viszont fut majd a Windows 10 idén érkező LTSC verzióján is, illetve a Windows Server következő LTSC-jén is. Némi keserű bónuszként az Office 2019 támogatási ciklusa is kegyetlenül rövid lesz, a szabványos 5+5 éves támogatás helyett csak 5+2 évet kínál majd. Azt is pontosan tudjuk, hogy mikor jár ez le: az Office 2016-tal egyszerre, 2025 október 14-ig tart majd a még ki sem adott termék támogatása. Ebből 5 évig jár majd a biztonsági javítások mellé a funkcionális frissítés, további két évig pedig kizárólag biztonsági javítások jönnek majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról