Szerző: Asztalos Olivér

2018. február 2. 11:45

Felülmúlta a várakozásokat az Amazon negyedéve

Jól sikerült az Amazon tavalyi utolsó negyedéve - adta hírül legfrissebb pénzügyi jelentésében a vállalat. Az amerikai cég bevétele egy év leforgása alatt 38 százalékkal, 43,74-ről 60,45 milliárd dollárra lőtt ki, amely körülbelül 1 százalékkal múlta felül az elemzők által várt 59,85 milliárdos összeget.

Ezzel párhuzamosan viszonylag nagy profitot is termelt az Amazon, az 1,86 milliárd dolláros összeg 148 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 749 milliót, igaz ebben már benne van az amerikai adóreform hatása, amely egy egyszeri, 789 milliós összeggel járult hozzá az eredményhez. Utóbbi nélkül is jól szerepelt volna az Amazon, a teoretikus 1,06 milliárdos összeg 17,5 százalékkal múlta volna felül az előzetes várakozásokat. Az Amazon ezzel már a tizedik egymást követő negyedévében tudott profitábilis maradni

Ahogy azt már szinte megszokhattuk, a negyedévet az AWS, azaz a felhős üzletág húzta meg. Az AWS forgalmának növekedése folytatódott, a tavalyi 3,54 milliárdhoz képest 45 százalékkal 5,1 milliárdra nőtt a bevétel, amely tempó egyezik az előző negyedévben látottal, tehát a felhő nagy léptékkel menetel tovább az Amazonnál (is). A vállalat és annak befektetői számára szintén jó hír, hogy a forgalom növekedést az üzemi eredmény is követi, amely egy év alatt 46 százalékkal, 926 millióról 1,35 milliárd dollárra nőtt. Az AWS súlyát mi sem mutatja jobban, hogy az üzletág a cég feljebb említett profitjának 73 százalékát szállította.

amaz

A kiskereskedelmi üzletágak vegyesen szerepeltek. Az Amazon legnagyobb piacát jelentő észak-amerikai divízió 42 százalékos növekedésével brillírozott, egy év alatt 26,24-ről 37,3 milliárd dollárra növelve forgalmát. Utóbbihoz ráadásul acélos üzemi eredmény is társult, amely tizenkét hónap leforgása alatt 816 millióról 1,69 milliárd dollárra nőtt, potom 107 százalékos növekedést produkálva. A nemzetközi, tehát az Amerikán kívüli piacokon is növekedett a forgalom, a 29 százalékos gyarapodás 13,97-ről 18,03 milliárdra emelte a bevételt. A részleg ugyanakkor továbbra is veszteséges, az egy évvel ezelőtti 487 milliós ráfizetés most közel duplájára, 919 millióra dagad. Ez ugyanakkor nem meglepő, a külföldi piacok nagy részén továbbra is a terjeszkedés költséges fázisában tart az Amazon. Marketingre például 37 százalékkal többet, 3,44 milliárdot költött az utolsó negyedév során a cég, amelynek egy nagy része vélhetően épp a külföldi áruházak reklámozása vitte el.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vállalat a tavaly nyáron 13,7 milliárd dollárért felvásárolt Whole Foods Market forgalmáról is szót ejtett. A fizikai üzletekből álló lánc 4,9 milliárdot termelt az utolsó negyedév során, amely felülmúlja az Amazon korábbi elvárásait. Brian Olsavsky, a vállalat pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a Whole Foods integrációja folytatódik, idén számos fejlesztést vezet be vállalata, például a polcokon található termékek az Amazon webshopjában is megjelennek majd.

A tőzsde jól fogadta az Amazon legújabb jelentését, a vállalat papírjainak zárás utáni értéke 5 százalékkal, rekordmagasságba ugrott, amely 1470 dollár körüli árfolyamot jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról