Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Továbbra is a Samsung fogyasztja a legtöbb félvezetőt

Asztalos Olivér, 2018. január 25. 16:53

A komplett piac tavaly összesen 419,72 milliárd dollár értékben vásárolt fel különféle félvezetőket, amely 2016-hoz képest tetemes, 22,2 százalékos gyarapodást jelent. Első két helyen továbbra is a Samsung és az Apple, a vásárlások közel 20 százalékáért a két cég felelt.

Tovább növelte 2016-ban megszerzett előnyét a különféle szilícium-alapú komponenseket vásárló vállalatok listáján a Samsung - derült ki a Gartner 2017-os évet vizsgáló elemzéséből. A dél-koreai konglomerátum egy év leforgása alatt tetemes mértékben, 37,2 százalékkal növelte chipbeszerzését, a 2016-os 31,43 milliárd dolláros összeget 43,11 milliárdra tornászva fel. A második helyen most is az Apple áll, amely bár kisebb mértékbe, de ugyancsak jelentősen növelte vásárlásainak összértékét. A cupertinói vállalat így végül 30,39-ről 38,75 milliárdra tornászta fel beszerzéseit, amely 27,5 százalékos gyarapodást jelent.

Ezzel az első két helyezett az összes forgalom közel ötödét tudhatja magáénak, nagyjából annyit, mint az őket követő nyolc cég összesen. A Samsung tavaly 10,3, az Apple pedig 9,2 százalék hasított ki a tortából. A két góliát ezzel ismét felülmúlta az előző éves vásárlások értékét, míg 2014-ről 2015-re 0,8, 2015-ről 2016-ra 0,6, a tavalyi évben pedig 1,4 százalékot emelkedett a cégek részesedése. A páros egyébként már nem kevesebb, mint hét éve osztozik az első két pozíción. A vállalatok már 2016-ban is óriási összegben, nem kevesebb mint 61,66 milliárd dollárért vásárolt különféle szilícium-alapú komponenseket, az egyszerű mikrokontrollerektől kezdve a DRAM és NAND chipeken át egészen a legbonyolultabb áramköröknek számító különféle processzorokig.

gart17semi

Ahogy a Gartner publikus közleménye is megemlíti, a korábbi évekhez viszonyított nagyobb ugrás mögött most elsősorban a DRAM és a NAND chipekre megnőtt igény, illetve az emiatt kialakult áremelkedés áll. A piackutató szerint emellett a mikrokontrollerekre is jelentősen megugrott az igény, akárcsak a különféle diszkrét és passzív chipekre.

A dobogó legalsó fokán álló Dell 15,9, a Lenovo 9,6, a Huawei 32,1, az utóbbi kettőhöz hasonlóan ugyancsak kínai, az Oppo, OnePlus és Vivo márkákat összefogó BBK Electronics pedig 88,8 százalékkal növelte vásárlásai összértékét egy év leforgása alatt. A Gartner megjegyzi, hogy az általa közölt top 10-es lista tagjai a világpiac körülbelül 40 százalékát tették ki 2017-ben, amely 9 százalékos növekedést a tíz évvel ezelőtt mért 31 százalékhoz képest. A jelenség mögött az évek óta tartó piaci konszolidáció áll, amely a következő években tovább folytatódik, 2021-re már 45 százalékos értéket jósol a Gartner.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.