Szerző: Habók Lilla

2018. január 10. 16:32

Olcsóbb taggal bővül a Linksys Velop családja

Egy évre volt szüksége a Linksysnek, hogy megjelentessen egy újabb mesh Wi-Fi routert. A legfőbb eltérés, hogy az új eszköz a szokásos dual-band technológiát használja.

Új taggal bővül a Linksys Velop mesh Wi-Fi családja, ami kisebb a tavaly bejelentett elődjénél, viszont lassabb is. A cég az első megoldást a legutóbbi CES-en mutatta be és az idein harangozta be a tavasszal megjelenő következő tagját. A mesh Wi-Fi előnye, hogy a megoldással egy nagyobb lakóházat is be lehet teríteni bonyolult beállítások nélkül, a több hozzáférési pontból álló mesh hálózat segítségével. Tavaly még a Velop előnyei közé tartozott az európai elérhetőség is, de azóta több más megoldás megjelent a kontinensen, így például a Google Wifi és az AmpliFi is.

A korábbi Velop modell fontos tulajdonsága, hogy tri-band technológiát használ - a három sáv allokációja pedig dinamikus, a rendszer a rádiós környezetnek megfelelően választja ki melyiket használja a csomópontok közötti és a felhasználó felé irányuló kommunikációra. Ez a harmadik sáv azonban drága és a router mérete is nagyobb ezáltal. Így a Linksys új modellje a legtöbb konkurenshez hasonlóan dual-bandre épül majd 802.11ac Wave 2 szabvánnyal és MU-MIMO támogatással, továbbá valamivel kisebb lesz a 18 centiméteres elődjénél.

Az új egység az elődjéhez hasonlóan esztétikus külsővel jelenik meg, hogy a lakásban bárhol elhelyezhető legyen. A beállítás szintén az androidos és iOS-es alkalmazáson keresztül végezhető, és az automatikus tűzfal, illetve router frissítésre a korábbiakhoz hasonlóan lehet majd számítani, de az ellenőrzés ki is kapcsolható. A firmware-frissítés szintén tavasszal érkezik a Velop rendszerekhez, többek közt javulnak a szülői felügyeleti funkciók és a hálózati biztonság felügyelete is.

linksys_mesh_wifi

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Linksys az új Velop routertől reméli, hogy több otthonba is eljuthat majd megfizethetőbb dual-band technológiával. Ennek hátránya viszont, hogy a hálózat lassabb lesz a másik változathoz képest (legfeljebb 1300 Mbps), és kevésbé fog boldogulni nagy számú kapcsolódó eszközökkel. Erre azonban nem feltétlenül van szüksége minden háztartásnak, és a vásárlók inkább router árát fogják szem előtt tartani.

A Linksys egyelőre nem jelentette be, hogy mennyiért fogja árulni majd az új routert, amely tavasztól lesz kapható önállóan, valamint 2-es vagy 3-as kiszerelésben. A korábbi modellből egy eszköz 200 dollárba kerül, a dupla csomag 350 dollár, míg a hármas pakk 500 dollár - a kétféle modell használhatja majd egyszerre ugyanazt a hálózatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról