Szerző: Habók Lilla

2018. január 9. 12:30

A Google Pay egyesíti a Google fizetési rendszereit

A Google Pay maga alá húzza az Android Pay-t és a Google Walletet, de az új néven túl új funkciók majd csak később érkeznek.

Bejelentette a Google, hogy egy szolgáltatásban egyesítené minden fizetési megoldását Google Pay néven, amelyet platformfüggetlenül lehet majd használni, akár NFC mobilos, P2P-alapú vagy webes fizetéshez. A szükséges adataikat a felhasználók a Google fiókjukba menthetik el, és a Pay-en keresztül fizethetnek majd a vállalat saját szolgáltatásaiban vagy partnereinél.

Az új fizetési megoldás elméletileg már elérhető például Airbnb-n és Fandangón, de ez valószínűleg egyelőre csak az Egyesült Államokra vonatkozik. "Néhány héten belül" a Pay megérkezik a Google más szolgáltatásába is, úgy mint a Chrome webes vásárlásaihoz, a YouTube Red előfizetések megújításához vagy Androidon az appokon belüli vásárlásokhoz, hogy leváltsa a korábbi rendszereket, az Android Pay-t és a Google Walletet. Továbbá a Google Pay átveszi majd a Walletre jellemző P2P fizetési funkciót is. A fejlesztők a Payment Solutions oldalon tájékozódhatnak róla, hogy az új fizetési megoldást hogyan lehet implementálni a rendszereikhez, és innen érhetik el a Google Pay API-t.

GooglePay_Blog

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Eddig öt különböző fizetési rendszerrel rendelkezett a Google az Ars Technica összefoglalása szerint, de mind csak valamilyen megkötéssel üzemelt. A Google Checkout lényegében a PayPal versenytársa volt a fizetéseket feldolgozó megoldásként, majd a Google Wallet rendelkezett először NFC-s fizetési lehetőséggel, később az Android Pay egészítette ki fő fizetési márkaként. A Google Tez pedig a vállalat önálló fizetési megoldása Indiában.

Bár az Android Pay volt eddig a Google legfőbb fizetési módja, de a platformhoz kapcsolódó elnevezés megnehezítette marketing szempontból, hogy más platformokon is megjelenjen, ezért a Google Pay egy átfogóbb márkanévnek tűnik a jövőre nézve. Az Android Pay eddig hiába próbálkozott a terjeszkedéssel, akár banki alkalmazásokból is, de jelentős lemaradásban volt a két nagy konkurenshez, az Apple Pay-hez és a Samsung Pay-hez képest. Tavaly a Juniper Research várakozásai szerint a piacvezető Apple 86 millió felhasználóval rendelkezett, a második helyezett Samsung 34 millióval, míg az Android Pay csak 24 millióval, mivel 2015 óta látható, hogy sokkal lassabban nő a versenytársakhoz viszonyítva.

Egyelőre a Google Pay csak az Android Pay újramárkázásának tűnik, de a Google közleménye szerint az új név csak az első lépés, és hamarosan újabb bejelentések fogják követni a mostanit.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról