:

Szerző: Habók Lilla

2017. december 21. 16:00

Alfateszt-programot indított az Instagram

Nem reklámozta széles körben az Instagram az alfa program elindítását, pedig a béta mellett már erre is regisztrálhattak az alkalmazás újdonságai iránt érdeklődő tesztelők.

Elindította az Instagram az alfa programját Androidon és iOS-en, amelyben az igazán kíváncsi felhasználók próbálhatják ki az új funkciókat. A Facebook képes-videós közösségi oldala rendelkezik egyébként androidos béta programmal is, de innentől kezdve valószínűleg a funkciók először alfában jelennének meg nagy számban, majd a már kipróbált megoldások kerülnének bétába, és onnan pedig élesbe, a havi 800 milliós felhasználói bázishoz. Tehát az alfa tesztelői a gyakori frissítések és a hibák mellett gyakran találkozhatnának olyan funkciókkal is, amelyek soha nem jelennek meg utána élesben.

Az alfa program megjelenésére először az AndroidPolice lett figyelmes a Reddit r/Android csoportban, ahol egy instagramos fejlesztő éppen résztvevőket toborzott. A bejegyzést azóta már törölték, talán azért, mert közben összegyűlt az elegendő számú tesztelő vagy mert a hozzászólók inkább az igényelt funkciók felé terelték a beszélgetést, mint például a fordított időrendi sorrend megjelenítése a folyamban vagy a bejegyzések továbbosztási lehetősége.

instagram_teszteloi_program

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Instagram már évek óta aktívan használja a béta programot az újdonságok kipróbálására a felhasználókkal. Korábban ebben a rendszerben jelent meg először az Instagram-fiókok közötti váltás, és egy bejegyzéshez egyszerre több kép feltöltése, amelyek azóta már az éles rendszerben is elérhetők - jegyzi meg a TechCrunch. Az alfa programról a vállalat egyáltalán nem adott ki hivatalos közleményt, viszont a TechCrunch számára megerősítette a létezését.

"A közelmúltban mutattuk be az alfa program Android és iOS verzióját a béta program mellett, amely Androidon létezik már egy ideje. (...) A programok jó módjai annak, hogy visszajelzést gyűjtsünk a közösségtől." - írta az Instagram szóvivője.

Tehát maga a program nem titkos, de a vállalat nem is reklámozza azt széles körben. A korábban megadott Google Groups linken még mindig lehet csatlakozást kérni a csoporthoz és a Google Playen csatlakozni a tesztelői programhoz - ez utóbbi egyébként a béta programhoz adott hozzáférést. Az iOS felhasználók számára viszont nincs olyan ismert közvetlen link, amellyel csatlakozhatnának valamelyik programhoz, hogy kipróbálhassák más felhasználók előtt az új funkciókat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.