Szerző: Asztalos Olivér

2017. december 20. 09:30

Osztott fejszerelvénnyel innovál a Seagate

A merevlemezgyártók közül elsőként próbálja kiszolgálni a nagy adatközpontos szereplők kívánalmait a Seagate, amely legújabb fejlesztésével a kapacitás növelése helyett már a IOPS/gigabájt mutatóra, azaz a műveletvégzés sebességére fókuszál.

Bejelentette a jövő adatközpontos merevlemezeinek egyik meghatározó fejlesztését a Seagate. A Multi Actuator névre keresztelt megoldás első iterációja gyakorlatilag két teljesen különálló fejszerelvényt jelent meghajtónként. A gyártó mintegy a sztenderd fejszerelvényt keresztben kettévágva, egymástól teljesen külön vezérelhető, mozgatható fejekkel próbálna jobban megfelelni a jelenkor egyre nagyobb kihívást jelentő adatközpontos követelményeinek. A fejlesztést több módon is ki lehet majd aknázni, például egyetlen merevlemez bizonyos esetekben betöltheti két kvázi teljes értékű meghajtó szerepét, ezt kiaknázva pedig akár a teljesítmény növelésére hivatott RAID0 tömb is kialakítható lesz, egyetlen HDD-vel.

Részletesebb technikai leírást egyelőre nem közölt a Multi Actuatorról a Seagate, legújabb fejlesztésének működését mindössze egy rövid leírással és némi animációval próbálta szemléltetni. Ez alapján a tervezők keresztirányban elvágták a merevlemezben megtalálható fejszerelvényt, az így született két szekció pedig már egymástól teljesen függetlenül mozoghat a lemezek felett, végükön a műveleteket végző író-olvasó fejekkel.

A megoldás triviális előnye, hogy ily módon jelentősen (elméletben duplájára) növelhető a másodpercenkénti I/O műveletek (IOPS) száma. A lehetőséget kiaknázva a Multi Actuatorral szerelt HDD akár két különálló meghajtóként is kezelhető, hisz az egymástól függetlenül működő fejeknek hála a mechanikai elemek nem akadályozzák, lassítják egymást. Mindez lehetőséget adhat olyan, eddig csak elméletben létezett konfigurációkra, mint az egyetlen merevlemezen belül kialakított RAID0 tömb.

A Seagate arról egyelőre nem beszélt, hogy pontosan milyen módokat kínálnak majd a Multi Actuatorra építve. Erről mint mindig, most is elsősorban a piaci igények döntenek, de a meghajtón belül, annak saját vezérlésével létrehozott, kívülről transzparens RAID0 mellett vélhetően a kettő az egyben megközelítés lesz a legnépszerűbb, nem véletlen, hogy a gyártó is ezt a példát hozta fel bejegyzésében. A megközelítés jól illene az adatközpontos környezetbe, ahol már régóta nem számít újdonságnak a dual portos kialakítás, igaz ezt eddig a redundancia, mintsem a teljesítmény növeléséhez alkalmazták.

Önök kérték

A Seagate Multi Actuator bár innovatívnak tekinthető, az fejlesztési irány nem új keletű. Hasonlót már láthattunk a 90-es évek elején, akkor a Conner mutatta be két független fejszerelvénnyel született Chinook HDD-jét, amelyben így minden lemezoldalon két fej pásztázhatott, jelentősen növelve a műveletvégzési tempót. A megoldás hátránya a magas költségek mellett a méret volt, az extra fejszerelvény ugyanis rengeteg helyet emésztett fel. Ezért a 3,5 hüvelykes HDD-k gyors térnyerésével a süllyesztőbe került a fejlesztés, a Connert pedig 1996-ban felvásárolták, a vevő pedig éppen a Seagate volt.

chinook

Ezt követően is előkerült párszor a fejek növelésének ötlete. Ezt legutóbb épp a Google taglalta részletes tanulmányában, amely elsősorban a merevlemezgyártókat próbálta jobb vállalati meghajtók tervezésére ösztönözni. Az egyik legnagyobb adatközponttal rendelkező cégnek számító Google a Conner korábbi, illetve a Seagate most bemutatott fejlesztése mellett egy másik potenciális megoldást is felvázolt, amely egyetlen karra két fejet pakolna. Az egyik egység a szokásos pozícióban, a kar végén, a másik pedig középtájon helyezkedne el. Ez relatíve egyszerűen kivitelezhető lenne, ugyanakkor ettől csak a szekvenciális műveletek sebessége gyorsulna.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az adatközpontoknak ugyanakkor most elsősorban magasabb IOPS/gigabájt mutatóra fáj a foguk, az arány ugyanis a stagnáló IOPS melletti, fokozatosan növekvő kapacitás miatt az utóbbi időben romlott, ez pedig kezd komoly infrastrukturális problémákat okozni. A Seagate Multi Actuator megfordíthatja a tendenciát, nem csoda, hogy bejegyzésben a Microsoft Azure egyik, tárolórendszerekkel foglalkozó mérnöke is megszólal, hangot adva elégedettségének.

Bár a Seagate egyelőre csak utal rá, a cég valószínűleg idővel még több, három, vagy akár négy különálló szekcióra is szétbontaná a komplett fejszerelvényt, így növelve tovább az IOPS-ot és a meghajtó rugalmasságát. Az optimális a lemezenként (vagy inkább lemezoldalankénti) külön mozgatható fejpár lenne. Ez azonban a vállalati HDD-kre ma jellemző 6-9 lemez esetében szükséges extra alkatrészek miatt jelentősen bonyolítaná a tervezést és a gyártást, az emiatt megnőtt költségek pedig kérdéses, hogy megtérülnének az SSD-k töretlen térnyerése mellett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról