Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Nyugdíjba vonult a Project Tango

Hlács Ferenc, 2017. december 18. 09:30

A Google korábbi AR kezdeményezése az ARCore mellett fölöslegessé vált, a támogatás megszűnése jövő márciusban várható.

hirdetés

Búcsúzik a Project Tango, a Google első, széles körben ismert AR kezdményezése, amely összesen két, végfelhasználók számára is elérhető termékben látott napvilágot. Miután az AR képességek speciális hardver nélkül is egyre több készülékre jutnak el, egyebek mellett a Google saját ARCore keretrendszerének hála, lényegében eltűnt a drága, és nem utolsó sorban helyigényes speciális hardverek létjogosultsága, amelyekre a Tango is épített.

A Google Twitteren jelentette be, hogy a projekt támogatását 2018. március 1-jén elvágja, a fejlesztőket pedig az ARCore-ra tereli át. A Tango távozása nem jön nagy meglepetésként, főleg annak fényében, hogy az a már említett borsos ár mellet különösebben pontosnak sem volt mondható. Az Ars Technicának lehetősége volt közelebbről is megismerkednie a technológiával szerelt készülékekkel, azaz a Lenovo Phab 2 Próval és az Asus ZenFone AR-rel, a lap tapasztalatai szerint pedig azok AR tartalmain erősen érezhetők voltak a terület gyermekbetegségei. Ilyen volt például a megjelenített tartalmak folyamatos elcsúszása, illetve az egyes tereptárgyak részleteinek hiányos érzékelése. Miután a platform csak utóbbi két eszközzel került piacra, népszerűsége nem lett túl nagy.

Ezzel szemben az utód ARCore-ban már sokkal komolyabb lehetőségek rejlenek, hiszen az a hagyományos okostelefonos kamerák zömével is használatba vehető. Igaz a megoldás nem tesz lehetővé például 3D szkennelést amit a Tango célzott, ugyanakkor a telefon kamerájának mozgását épp elég jól tudja követni az AR tartalmak szép megjelenítéséhez - azokat akár az aktuális fényviszonyokhoz igazítva. Bár az ARCore jelenleg csak a Google Pixel készülékeken, illetve a Samsung Galaxy S8 szériáján érhető el, ezzel a keretrendszer támogatása a konzumer szegmensben máris szélesebb, mint a Tangóé valaha volt. A terjeszkedést pedig a Google igen lendületesre tervezi, az ARCore 1.0-s verziója, amelynek megjelenésére még ezen a télen számíthatunk, közel 100 millió felhasználó számára lesz elérhető, olyan gyártók készülékein mint az LG, Huawei, Asus vagy a már említett Samsung.

A Tango öröksége egyébként nem tűnik el teljesen, a Google VR headsetekre szánt WorldSense követőtechnológiája továbbra is az egykori AR kezdeményezés fejlesztéseire épít. Okostelefonon ugyanakkor az ARCore-é a jövő, amelynek épp a napokban jelent meg második Developer Preview kiadása. Utóbbi egy új C API-t hoz az Android NDK-hoz, amely a létező Java, Unity és Unreal SDK-kat hivatott kiegészíteni, illetve az egyes AR appok már szüneteltethetők is vele, például bejövő telefonhívás esetén. A frissítés emellett nagyobb megjelenítési pontosságot ígér.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.