Szerző: Gálffy Csaba

2017. november 21. 16:14

Marvell+Cavium: együtt könnyebb?

Felvásárolja a Marvell a Caviumot, a hálózati chipek egyik számottevő méretű gyártóját. A 6 milliárdos tranzakcióval bővülne a Marvell portfóliója és gyorsítana a fejlesztések ütemén is.

Felvásárolja a Caviumot a Marvell - jelentette be a két cég közösen. A mintegy 6 milliárd dolláros tranzakció során a Marvell minden Cavium részvényért 40 dollár készpénzt és 2,1757 darab saját részvényt fizet. Az üzletre már rábólintott a két cég igazgatótanácsa, a részvényesi közgyűlésnek is el kell azt fogadnia még. A tervek szerint a felvásárlás 2018 közepén zárulhat le.

A bejelentésből nagyjából kikövetkeztethető, hogy mi a (nyilvános) stratégiai cél: egy olyan vállalat létrehozása, amely legalább egy konkrét piacon az első tud lenni. A kombinált cég számára ez az "infrastruktúra megoldások" lennének, amit tárolós vezérlők, a hálózati megoldások és a nagy teljesítményű vezeték nélküli kommunikációs chipek alkotnak. Meglehetősen önkényes ezeket a területeket egyetlen, egybefüggő piacnak venni, a cég szerint viszont a vásárlók között jelentős átfedés van, az adatközponti-nagyvállalati-telekommunikációs szektor formájában, így fontos, hogy a jövőben feléjük egy teljes portfóliót tud majd nyújtani a közös cég. A tervek szerint a két cég összevonja kutatás-fejlesztését, ami hatékonyabb és várhatóan gyorsabb termékfejlesztéshez vezet majd.

Amiről nem szól a felvásárlás: Cavium Thunder X, a cég szerveres ARM-lapkája

A Cavium a hírekben rendszeresen az ARM-alapú szerverlapkával jelentkezett, de a cég ezen próbálkozása évek óta teljesen sikertelen, a piacon képtelen hídfőállást kiépíteni. A cég viszont komoly portfólióval rendelkezik más területen, kínálatában található Ethernet switchekbe szánt vezérlő (XPliant sorozat), az okosabb hálózati eszközbe szánt, MIPS64-alapú Octeonok, a gyorsítóként bevethető Nitrox sorozat biztonsági appliance-ekbe, de kínál például videofeldolgozó egységet és Fibre Channel illetve FastLinQ adapterekhez kínált vezérlőket.

Konszolidálnak a kisebbek is

A kombinált vállalat így sem lesz olyan nagy, mint a legnagyobb félvezetős cégek, 2016-ban külön-külön egyik sem szerepelt bevétel alapján a top 10-ben. Ez egyesülés után sem változna, az összevontan 3,4 milliárdos éves forgalom messze elmarad a tavalyi top 10 alsó határától (MediaTek, 8,73 milliárd dollár). Ezzel együtt a gyorsan konszolidálódó piacon az egyesülés jelentheti az egyetlen védelmet az igazán nagyokkal szemben, a nagyobb volumen jobb méretgazdaságosságot jelent, a több lábon álló cégek pedig kevésbé kitettek egy-egy szegmens gyenge teljesítményének. Így a kombinált vállalat olyan szituációkat is átvészelhet, amelyet külön-külön nem tudnának.

A Marvell-Cavium számára két nagy kihívó is van már a piacon: az Intel az elmúlt években rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy a beágyazott hálózati chipek piacán meg tudja vetni a lábát, ez pedig nem is volt sikertelen, a gyártó olyan cégeket szolgál már ki, mint a Cisco és társai. A Broadcom pedig mindig jelentős szereplő volt ezen a piacon, felvásárlásokkal azonban igazi monstrummá vált az elmúlt években.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról